utazótípus utazászi szokások
(Fotó: Freepik)

A Magyar Turisztikai Ügynökség vizsgálatának megállapítása szerint a koronavírus-járvány hozzájárult ahhoz, hogy ötféle hazai utazótípus csoportját lehessen megkülönböztetni. Olvass tovább, hogy megtudd, melyik vagy te.

A pandémiás helyzet miatt később indult a vakációszezon, sokan csak most kezdik tervezni utazásukat. Ezt támasztja alá az is, hogy a héten a szállásfoglalással kapcsolatos közösségi média említésszámok meghaladták a 2019-es adatokat. Érdeklődésük és utazási szokásaik alapján az újonnan kialakult helyzetben különböző utazótípusok jelentek meg, ez derül ki a Lounge Group eheti elemzéséből.

1. „Ijedtek

Ide tartoznak azok, akik nem szoktak és nem is terveznek utazni, azonban figyelemmel kísérik a járványt, annak utazásra gyakorolt hatását és következményeit. Ebbe az utazótípus csoportba jellemzően a nők, az 50-59 évesek, a középfokú végzettséggel rendelkezők, a községi lakosok és a több gyermeket nevelők tartoznak, mint például a családanyák többsége.

beutazási korlátozások
(Fotó: Freepik)

2. „Pánikolók”

Ezt a csoportot nagy kül- és belföldi utazási vágy jellemzi, azonban pánikérzetük magas, figyelembe veszik a járvány következményeit, kétszer meggondolják, hogy utazzanak-e. Főképp a 30-39 évesek, a felsőfokú végzettségűek, a fővárosaik és a gyermeket nem nevelők alkotják ezt a csoportot.

3. „Higgadtak”

Ez az utazótípus csoport szintén nem szokott utazni és a járvány után sem tervezi, maga a járvány pedig kevésbé aggasztja, mint az előző csoportot, egyfajta nyugalom jellemzi őket. Ebbe a csoportba jellemzően a 60 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek és a városlakók tartoznak.

4. „Optimisták”

Európa utazás koronavírus újranyitás repülőtér utazási szokások
A koronavírussal az utazási szokások is jelentősen megváltoztak(Fotó: Canva)

Az optimista utazók igen aktív utazók, magas körükben a külföldre látogatók aránya, illetve ők azok, akik a járvány lecsengését követően is hamarabb indulnának útnak. Utazási szokásaikat nem igazán befolyásolják a vírus miatti változások. Ebben a csoportban jellemzően a férfiak, a 18-49 évesek, a Budapesten élők, a gazdaságilag aktívak és tanulók vannak jelen.

5. „Optimista országjárók”

utazasi tippek kirandulás hátizsákos lány
(Fotó: Freepik)

Ennél az utazótípus csoportnál többségben vannak a belföldi utazók, ők azok, akik a járvány után is hazánkban terveznek kikapcsolódni, a válaszadók 40 százalékát teszik ki. Félelemérzetük változó, de inkább alacsony a járvány kapcsán. Egyetértenek abban, hogy a pandémia következtében mind a bel-, mind a külföldi utazásokat meg kell fontolni. Ehhez a csoporthoz többnyire a férfiak, a 40-49 évesek, a középfokú végzettségűek és a vidéki városlakók tartoznak, hagyományosan a családapák és a középkorú baráti társaságok tagjai.

Megváltozott utazási szokások

Belföldi utazások kapcsán az előző évhez képest a legnagyobb különbséget az egynapos utazások arányának növekedése jelentette, 16 százalék helyett idén a válaszadók 43 százaléka részesíti előnyben a rövid, belföldi kikapcsolódásokat.

Összességében elmondható, hogy a megkérdezettek kétharmada évente legalább egyszer utazik turisztikai céllal hazánkban. Évente többször főként a megyeszékhelyeken élők, a gazdaságilag aktívak, a tanulók, valamint a kedvező anyagi helyzetben élők utaznak. A válaszadók többnyire családjukkal, vagy párjukkal kettesben vakációznak, illetve a megkérdezettek többsége a pandémiás helyzetben alaposan meggondolják, hogy külföldre útra keljenek-e, azonban belföldön szívesen kapcsolódnak ki és fedezik fel hazánk rejtett kincseit. 

Forrás: Turizmus Online

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •