Ünnepi varázslat Budapesten: ismét útjára indult az Adventi Fényvillamos

Írta:
Drive Me Baby

A karácsonyi időszak közeledtét mi sem jelzi jobban Budapesten, mint az ünnepi díszkivilágítás, amelyet  hagyományosan advent első vasárnapján kapcsolnak fel. De az advent elmaradhatatlan részei azok a fényárban úszó tömegközlekedési járművek is, amelyek ünnepi hangulatot csempésznek a mindennapokba. A több 3500 méternyi fényfüzérrel, 39 200 hidegfehér és kék színű LED-del feldíszített Adventi Fényvillamos például 2009 óta Budapest elválaszthatatlan része, és idén sem kell nélkülözniük a rajongóknak!

Kell a maszk a kivilágított járműveken is

A fényárban úszó nosztalgiajárat idei első útját megszokott módon a 2-es villamos vonalán tette meg a Duna-parton. Éveken keresztül egy fényvillamos indult csak, azonban a BKK idén további kettő, azaz összesen három Adventi Fényvillamost indít a két fénytroli mellett. Ezzel azt is biztosítják, hogy a kíváncsiskodók ne alkossanak nagy tömeget, mindenkinek legyen lehetősége látni a kivilágított villamosokat. Az érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt a fényvillamosok a szokásosnál korábban, már 15 órától közlekednek. A 20 óra után érvényben lévő kijárási tilalom miatt pedig 19 óra és 19:30 között indulnak az utolsó szerelvények. Természetesen ezeken is kötelező a szájmaszk viselése. A fényvillamos szenteste és szilveszterkor nem közlekedik.

Idén három Adventi Fényvillamos közlekedik

Itt az Adventi Fényvillamos menetrendje

A pontos menetrendről a BKK hivatalos oldalán lehet tájékozódni. A Fényvillamos idén is ellátogat a többi villamos vonalára is. Hogy melyik útvonalon jár, mikor és honnan indul, azt pedig itt lehet megtalálni, de segítségképpen összegeztük nektek:

november 28. szombaton 42-es vonalán;
november 29. vasárnap 56A;
december 5. szombaton 59-es vonalán;
december 6. vasárnap 69-esen;
december 12. szombat 62A;
december 13. vasárnap 50-es vonalán; 
december 19. szombat 42-es;
december 20. vasárnap 56A vonalán;
december 26. szombaton az 59-esen;
december 27. vasárnap a 69-es vonalán;
2021. január 2. szombaton az 50-es vonalán;
2021. január 3. vasárnap 56A vonalán.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Magyarországon minden negyedik kínai autót vásárló a Chery mellett döntött

Látványos piaci erősödés rövid idő alatt Az autóvásárlás ma már jóval többről szól, mint egy…

2026. 04. 09.
  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.