Őszi gyümölcsünk a körte, amelyet – ha jó puha és zamatos – bátran belecsempészhetjük a sütemények tésztájába, így nem kell megválnunk a kicsit túlérett vagy már puhább daraboktól sem. Csokoládéval pedig aztán igazán isteni! Arról nem is beszélve, hogy ez a dekoratív sütemény akár az ünnepi asztal éke is lehet.
Hozzávalók:
A körtéket pucolás után egy tálban villával vagy botmixerrel lepépesítjük, majd félretesszük. Kimérjük és átszitáljuk a lisztet, amihez hozzáadjuk az átszitált kakaóport és a sütőport, majd felaprítjuk a csokit. Ezeket egy időre félretesszük.
Előveszünk egy nagy tálat, amiben az egészet majd összekeverjük. Ebben a tálban a 3 darab szobahőmérsékletű tojást a 10 dkg cukorral kikeverjük, hozzáadagoljuk a puha vajat, a pépesített körtét. Ezután jön a szárazanyag, a kakaós-sütőporos liszt. Amikor géppel teljesen csomómentesre kidolgoztuk, finoman beleforgatjuk az előzőleg felaprított csokoládédarabokat. Átkeverjük és az egészet kivajazott kuglóf formába öntjük.
180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 40 perc alatt készre sütjük (a sütési idő függ a forma méretétől). Tűpróbával ellenőrizzük, mielőtt kivesszük a sütőből. Tortarácson hagyjuk kihűlni teljesen, mielőtt tálaljuk. Ha van még egy kis időnk, egy tábla olvasztott étcsokival nyakon önthetjük.
Mint tudjuk, az ünnepi készülődést nem lehet elég korán elkezdeni, ebben a cikkünkben ezért néhány tippet adtunk, hogyan kezdheted el apránként téli pompába öltöztetni a lakást. Ha pedig az ajándékozásban kellene egy kis segítség, akkor szerencséd van, ugyanis itt megtalálod az év legjobb autós termékeit, nem csak autómániásoknak.
Forrás: Ízes Élet/Gócs Ágnes receptje
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…
A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…
Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…