Újraindul az élet! Ahhoz, hogy élvezni is tudd, kell a védettségi igazolvány

Írta:
Kámány Andrea

Jövő hét közepén, ha minden igaz, a beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Amint pedig ez megtörténik, egy kicsit visszaállhat minden a régi kerékvágásba. Számos szolgáltatás újra megnyitja kapuit, ám többségüket csak úgy vehetjük igénybe, ha a kezünkben van a védettségi igazolvány. Nézzük pontosan, ez mit jelent.

Hétvégén kinyitnak a teraszok

Szombaton biztosan kinyithatnak a teraszok, hiszen elértük a nyitásukhoz szükséges oltottsági számot. Ennek értelmében reggel öt óra és este fél tíz között nyitva lehetnek a vendéglátóipari egységek, ráadásul a teraszon még a maszkot sem kell viselnünk. Ha azonban a beltéri helyiségben kell helyet foglalni, akkor már kötelező felvenni a vendégeknek a szájat és orrot is takaró maszkot. A kijárási korlátozás szintén módosul szombattól, melynek értelmében 23 óráig tartózkodhatunk az utcán. Jövő héttől pedig újabb engedmények várhatóak.

Újból várnak mindenkit a teraszok (fotó:Gege Hungary)

Csak ha van védettségi igazolvány

Orbán Viktor rádióinterjújában elmondta, hogy a következő nagy lépés várhatóan jövő héten történik meg. Amennyiben eléri az oltottak száma a négy millió főt, úgy újabb szolgáltatások nyithatják meg kapuikat. Nem árt azonban hangsúlyozni, hogy ezeket a szolgáltatásokat csak azok vehetik majd igénybe, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ennek értelmében a színházakat, a tánc- és zeneművészeti eseményeket, a cirkuszokat, a mozikat, a edzőtermeket, az uszodákat, a hazai közfürdőket, az állatkertet, a vadas-, kaland- és vidámparkokat, a játszóházakat, a könyvtárakat, a múzeumokat és minden sporteseményt kizárólag az oltási igazolvány felmutatásával lehet igénybe venni. A szállodákban és azokon belül is kizárólag a védettségi okmánnyal rendelkezők tartózkodhatnak.

Végre újból élvezhetjük a hangos popcorn ropogtatást is (fotó: pixabay/bru-no)

A miniszterelnök szerint a mielőbbi zökkenőmentes mindennapi életet kizárólag akkor érhetjük el, ha mindenki megkapja az oltást. Ennek érdekében már online is lehet időpontot foglalni az oltásra. A még nem beoltottak és érvényes regisztrációval rendelkezők tudnak interneten időpontot foglalni az oltására. Jelenleg egy személy egy időpontot kérhet, és nincs lehetőség utólag módosítani a foglalást. Részletesen itt olvashatsz róla: Hétfőn indul a tömeges oltás! Mutatjuk, hogyan működik az online időpontfoglalás

További híreink is érdekelhetnek a koronavírussal és a járvánnyal kapcsolatban:

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Konnektorra került a GTI: már rendelhető az elektromos sport-Polo

Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…

2026. 10. 14.
  • Autók

Új név, ugyanaz a fontos kérdés: ki vezet a Teslában?

Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…

2026. 10. 14.
  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.