Amikor beültem az autóba, rögtön feltűnt, hogy az érintőképernyős multimédia kijelző (és az egész körülötte lévő panel) nem a műszerfallal van egy síkban, hanem a vezető felé fordul. Szerintem ez szuper ötlet, mivel így könnyebben elérhető minden információ vezetés közben, kevésbé kell elfordítani a tekintetemet az útról. Igaz, az utasom kicsit kirekesztve érezheti magát az elfordított pozíció miatt, de azért ő is tudja használni a kijelzőt (ami 7 és 10 colos kivitelben érhető el).
Itt lehet kezelni többek között a navigációt, a rádiót, itt csatlakoztatható és tükrözhető a mobiltelefon (Apple CarPlay és Android Auto), itt nézhetjük és változtathatjuk meg az autó különféle beállításait. Ezek a funkciók szerencsére a kijelző alatti fizikai gombokkal is gyorsan elérhetők. És a klíma beállítására is van lehetőség a kicsit lentebb került kapcsolókkal. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy az Opel Mokka első ülései fűthetők voltak, jól jött ez a kis plusz meleg a hűvös tavaszi reggelen.
Az Opel Mokka multikormánya mögötti 12 colos Pure Panel műszerfal pedig teljesen digitális, és személyre szabható. Azokat az infókat jelenítheted meg rajta, amiket te szeretnél látni.
A digitális vezetőtérbe nem is passzolna egy sebességváltó vagy egy kézifék-kar, ugye? Ne is keresd őket, hiszen mindkét funkció kapcsológombokat kapott. Az automata váltó egy kis tologatható króm kapcsolóval működik, a kézifék pedig egyszerűen egy gombnyomással húzható be. Elinduláskor ki sem kell engedni, mert ha D (Drive) pozícióba teszed a váltót, és rálépsz a gázra, magától kiold a fék. (És hogy melyik a jobb, a kézi vagy az automata váltó, arról itt olvashatsz: Kézi vagy automata váltó: melyiket érdemes választani?)
A következő oldalon eláruljuk az Opel Mokka induló árát is.
A dízel, amit még nem kell temetni Bevallom, amikor manapság egy új dízel BMW kulcsát…
Aki repülővel utazik, annak az indulás előtti utolsó méterek sokszor legalább olyan fontosak, mint maga…
A Škoda bemutatta történetének egyik legfontosabb elektromos modelljét: a Peaq a márka új, hétüléses elektromos…
A Mercedes-Benz Hungária új vásárlásösztönző kampányt indított Prémium Bónusz néven, amelynek keretében a lakossági ügyfelek…
Vannak autók, amelyeknél már az első pillanatban tudod, hogy valami különleges következik. Az Audi Q6…
Kevés filmes autó vált akkora ikonná, mint Paul Walker Toyota Suprája a Halálos iramban filmsorozatból.…