Csábító és sportos az új Mazda 3 Hatchback – Teljesen belezúgtam!

Írta:
Zsuzsa

Ahogy a Ferrari-piros egyedi szín (még körömlakkban is van ilyen árnyalat), úgy a Mazda-piros (Soul Crystal Red hivatalosan) is egyedülálló, bárhol bármikor felismerem. A japán gyártó nagyon eltalálta ezt a fényezést, amelynek titka többek között az az alsóbb rétegekben lévő csillogó anyag, ami a szín mélységét, eleganciáját, feltűnőségét adja. És ha ehhez a csodálatos színhez még egy ütős forma, különleges dizájn is társul, no meg persze 150 lóerő és egy 2.0-as motor, akkor én elvesztem! Az új Mazda 3 Hatchback teljesen levett a lábamról, fájó szívvel adtam vissza a teszthétvége után.

Új Mazda 3: fények és formák különleges játéka

Nem kis feltűnést keltett az autó az utakon, piros lámpánál pedig szinte mindegyik mellettem várakozó sofőr alaposan megnézte az új Mazda 3 Hatchbacket. Dinamikus vonalvezetése, sportautókra hajazó, dögös hátsó része, 18 colos könnyűfém keréktárcsái, gyönyörű színe, sötétített, hátrafelé elvékonyodó ablakai igazán vagánnyá tették, elbújni sem lehetett volna vele a forgalomban.

A dupla kipufogó és a hátsó spoiler igazán sportos megjelenést ad az autónak

A most piacra dobott új Mazda 3 a japán kompaktautó negyedik generációja, és vitathatatlanul nagyon eltalálták a formáját! A jellegzetes Mazda-orr az egysoros, húzott szemekre hasonlító LED-fényszórókkal egyszerre testesíti meg az eleganciát és a sportosságot. Nincsenek túltolva a hullám- és törésvonalak, épp annyi került rá belőlük a teljes autóra, amennyi kell.

A LED izzók nappal is remek fényt adnak

Bár a fotókon úgy tűnhet, hogy behorpadt az új Mazda 3 oldala, ám ez optikai csalódás, csupán a fények és formák különleges játékáról van szó. De épp ettől lett anyira izgalmas az autó megjelenése! Az izgalmat pedig tovább fokozza a kerekded, csapott hátsórész, amelyben a kerek hátsó lámpák úgy tekintenek ránk, mint egy lesben várakozo ragadozó. A hátsó spoiler és a kétoldali kipufogók pedig arra utalnak, hogy a ragadozóban nagy erő bújik meg. És ez valóban így van, hiszen a 2.0-ás M-Hybrid Skyactive-G benzinmotorban 150 lóerő és 213Nm/4000 rpm nyomaték lakozik, ami 10,4 másodperc alatt gyorsítja fel ezt a nem is olyan kicsi autót 0-ról 100-ra.

Nincs túltolva a dizájn, ez a Mazda így szép, ahogy van

A Mazda 3 belsejébe a következő oldalon tudsz belesni.

Oldal: 1 2 3

Zsuzsa

Friss

  • Autóvilág

Mitch Evans az Opelnél: világbajnoki címre tör az új Opel Formula E-csapat

Az Opel nem várja meg, amíg a rajtrácson mindenki megismeri a nevét: már a Formula…

2026. 09. 06.
  • Autók

Hollandia kamerákkal figyelné az utakat: hamarosan szinte minden szabálytalanságra jut egy szem

Hollandiában hamarosan jóval nehezebb lesz „észrevétlenül” szabálytalankodni az utakon. Az ország ugyanis alaposan kibővíti az…

2026. 09. 06.
  • Hírek

A Porsche 911 GT3 RS-nek két kereke is lehet: így találkozott a sportautó és a kerékpár

Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…

2026. 09. 05.
  • Autók

Yaris Csodaországban – Ahol minden kanyar új történet

A legtöbb útnak  pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…

2026. 09. 05.
  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.