Tunézia üzeni, hogy készen áll a turisták biztonságos fogadására

Írta:
Drive Me Baby

Tunézia június 27-től megnyitja szárazföldi, légi és tengeri a határait a beutazók előtt. A Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal közleménye alapján az ország olyan egészségügyi stratégiát alkalmazott a Covid-19 válság kezelése során, mely a hatékonyság, a megelőzés és a biztonság szempontjából a világ élvonalába emelte az országot. Erről pedig még tanusítványt is szereztek.

Tunézia a lakosság biztonsága érdekében a modern technológia eszközeit is bevetette az elmúlt hetekben. Többek között robotok és mikrofonos hőkamerákkal felszerelt drónok ellenőrizték az utcákat, rendszeresen UV-fertőtlenítést végeztek, valamint a mozgó laboratóriumokban gyors mintavétel és hatékony kiértékelés zajlott.

Tunézia #Ready-and-Safe

Tunézia továbbra is ragaszkodik a megelőző intézkedésekhez, aminek köszönhetően már biztonságos környezetben tudja fogadni az országba látogatókat. A Tunéziai Turisztikai és Kézműipari Minisztérium a beutazók megnyugtatása érdekében, valamint azért, hogy az élet mielőbb visszatérhessen a régi kerékvágás, bevezette a #Ready-and-safe, azaz Készen állunk és biztonságosak vagyunk minősítést.

(Fotó: DEZALB/Pixabay)

Ez a minősítés valamennyi a tunéziai idegenforgalmi szektorban működő intézmény számára kötelező lesz. Mindenkire azonos szabályok vonatkoznak, amit egységesen be kell tartani és alkalmazni. A minősítést azok kapják meg, akik betartják a WHO ajánlásait. Ezeket az ajánlásokat a tunéziai turizmusban résztvevő minden szereplőnek folyamatosan figyelemmel kell kísérnie és betartania, hiszen csak így tudják garantálni a megfelelő higiéniás körülményeket. A megelőzésekkel ugyanis szoros ellenőrzés alatt tarthatják a koronavírus terjedését, aminek köszönhetően biztosítani tudják a turisták egészségét és biztonságát.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.