Toyota X Speciális Olimpia: együtt a fogyatékos emberek sportolásáért

Írta:
Drive Me Baby

Az olimpiai és paralimpiai mozgalom világszintű mobilitási partnere, a Toyota nem csupán a profi sport támogatását, hanem a szélesebb rétegek mozgásának, sporttevékenységének előmozdítását, népszerűsítését is célul tűzte ki. Beleértve a fogyatékkal élőket is. Ennek jegyében az autógyártó a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal fennálló partnerségén túl  együttműködésre lép a világ legnagyobb, értelmi és fizikai fogyatékossággal élő felnőtteket és gyermekeket tömörítő sportszervezetével, a Speciális Olimpiával is, hogy sok ezer európai és eurázsiai sporteseményt támogasson. A Speciális Olimpia sportolóinak céljait a Toyota „Vágj bele a lehetetlenbe” (Start your impossible) kezdeményezésének aktivitásai is támogatják.

A Speciális Olimpia befogadó közösséget teremt

A Toyota európai leányvállalata, összhangban a vállalat világszintű elköteleződésével egy a Speciális Olimpia Európa Eurázsia szervezettel kötött, hároméves időtartamú, 2020-ban kezdődő partneri kapcsolat megkezdését jelentette be. A cél a helyi szintű Speciális Olimpia, valamint az ehhez kapcsolódó programok és események támogatása. A Speciális Olimpia értelmi és fizikai fogyatékossággal élő felnőtteket és gyermekeket tömörítő világszintű mozgalom. Célja, hogy az egész világon befogadó közösséget teremtsen, ahol minden egyes személyt képességeitől függetlenül elfogadnak, és örömmel várnak. A szervezet több mint 190 ország hatmillió sportolóját és egyesületét támogatja több mint egymillió edző és önkéntes segítségével. Európában és Eurázsiában 58 országban van jelen, rendezvényein több mint 500 ezer sportoló vesz részt.

Mindenki figyelmét felhívják az elfogadás fontosságára és sürgősségére

Önkéntes munkával is segít a Toyota

„A Toyota missziója, hogy mindenki számára biztosítsa a mozgás szabadságát. Hisszük, hogy a szociális és fizikai akadályok lebontása jobb társadalomhoz vezet bennünket. A Toyota hiszi, hogy a mobilitás több, mint pusztán az autó: a mobilitás felelet a kihívásokra és az álmok megvalósítására. Ebben a szellemben tekintjük missziónknak, hogy mindenki számára lehetővé tegyük a mozgás szabadságát. Ez pedig összecseng a Speciális Olimpia céljával is, ami egy befogadó és közösségi társadalom létrehozására irányul. Gyakorlati szinten ez azt jelenti, hogy felkérjük dolgozóinkat és kereskedőhálózatunk alkalmazottait az önkéntes munkára és a régió sportolóinak támogatására” – fogalmazott Dr. Johan van Zyl, a Toyota európai elnöke és ügyvezetője. „A Toyotával felerősíthetjük a Speciális Olimpia sportolóinak hangját is, hogy mindenki figyelmét felhívjuk az elfogadás fontosságára és sürgősségére” – kommentálta az együttműködést David Evangelista, a Speciális Olimpia Európa Eurázsia elnöke és ügyvezető igazgatója.

Összefogás azért, hogy mindenki számára elérhetővé váljon a mozgás szabadsága; fotó: Pixabay/truthseeker08

Pár szó a Speciális Olimpiáról

A Speciális Olimpia olyan globális befogadó mozgalom, amely a sport, az egészségügy és az oktatás területén vezető szerepet betöltő programokkal az egész világon, napi szinten munkálkodik az értelmi fogyatékossággal élő emberek ösztönzésén és diszkriminációjuk megszüntetésén. Az idén ötvenedik évfordulóját ünneplő Speciális Olimpiát 1968-ban alapították. Mostanra 190 országban az Unified Sports egyesületek partnereivel hatmillió sportolót egyesít. Keretein belül több mint egymillió edző és önkéntes segítségével 32 olimpiai sportágban, évente  több mint 100.000 játékot és versenyt rendeznek.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.