Tovább durvul a helyzet! Gáspár Evelin távolságtartási végzést kért volt párja miatt

Írta:
Drive Me Baby

A történet előzménye Gáspár Evelin és volt párja szakítása, ami múlt héten vett botrányos fordulatot. Evelin és exe januárban szakítottak, ennek ellenére a férfi állítása szerint egészen a múlt hétig egy párt alkottak. A bomba akkor robbant, amikor Evelint egy másik férfi társaságában látták. Ezt követően az idősebb Gáspár lány volt párja Evelinről készült intim fotókat osztott meg közösségi oldalán. A két család között megindult az adok-kapok, ami végül odáig fajult, hogy Gáspárék feljelentést tettek a férfi és annak apja ellen is, aki erre életveszélyesen megfenyegette a családot.

A volt „após” azt mondta telefonon Evelinnek, ha nem mennek oda azonnal és kérnek bocsánatot a fiától, levágja mindenki fejét, majd kitűzi a kerítésre

„A lányom egy hete össze van törve, nagyon maga alatt van. Aggódunk érte, de támogatjuk mindenben. Az biztos, hogy nem hagyjuk magunkat és megtettük a szükséges jogi lépéseket. Majd meglátjuk, hogyan dönt a hatóság a távoltartási végzés ügyében” – mondta a Blikknek Gáspár Győző.

Gáspár Evelin most a távolságtartási kérelem elfogadását várja

„Korábban ügyfelem a rendőrségen tett feljelentést, és akkor kért távoltartási végzést is a férfi és édesapja ellen. Ezt szóban elutasították, mert nem látták indokoltnak, így most írásban kérvényezzük – árulta el a Gáspár Evelin és a család jogi képviselője, dr. Erdei Zoltán. – Tapasztalatom szerint addig nem lép a hatóság, amíg nem történik fizikai bántalmazás vagy tettlegesség, viszont ez a végzés pont ezt hivatott megelőzni. Elsődlegesen a férfi édesapja ellen kérvényezzük a távoltartást, ugyanis a telefonban életveszélyesen megfenyegette a családtagokat. A nyomozás jelenleg is tart, rengeteg adatot kell beszerezni, de reméljük, helyt adnak a kérelemnek.”

Aktuális sztárhíreink:

Forrás: Blikk.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.