A katolikus egyházfő szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében látogat Magyarországra, azon belül Budapestre is. Az esemény fő momentuma Ferenc pápa zárómiséje lesz, amely előtt Tóth Gabi és zenekara léphetnek fel. Ezt se hagyd ki: Íme a legérdekesebb pápamobilok az elmúlt 100 évből
A nagy hírt maga Gabi jelentette be egy videóüzenet formájában Instagram-oldalán. Tóth Gabi elmondása szerint minden képzeletét felülmúlja, hogy Ferenc pápa szentmiséje előtt léphet fel.
„Az a megtiszteltetést ért, hogy a szentmise előtt a Hősök terén nagyon sok ember előtt én léphetek fel a zenekarommal és adhatok koncertet. Nagyon sok embert várnak, úgyhogy igyekszünk egy olyan műsort összerakni, amiben megjelennek majd az autentikus elemek is, hiszen ez egy világkongresszus és nagyon sok külföldről érkező ember lesz, akiknek szeretnénk megmutatni, milyen gyönyörű hagyományaink és kultúránk van a zenén keresztül.”
A videót Tóth Gabi azzal zárja, hogy mindenkit nagyon invitál erre az Eukharisztikus Kongrsszusra. „Azt gondolom, hogy iszonyat nagy szükségünk van erre a töltősére, pláne egy ilyen másfél év után. Itt mindenki megnyugvásra lelhet és érezheti, hogy nincsen egyedül.” Gabi mellett többek között Szalóky Ági, Sena, Szikora Róbert és Ekler Luca paraatléta is szerepel majd az eseményen.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…