A terveknek megfelelő ütemben halad, így várhatóan nyárra elkészül a Tiszafüredet és Poroszlót összekötő Tisza-tavi bicikliút. Így már biztonságosan körbe kerékpározható lesz a Tisza-tó – adta hírül az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AOFK).
Jól halad a Tisza-tó fölötti kerékpáros hidak építése Poroszló és Tiszafüred között. Júniusban átadják a két települést összekötő, 6,5 kilométeres kerékpárutat, így ezentúl biztonságosan megkerülhetjük biciklivel is a Tisza-tavat. A rövidebb bringaút 70 kilométeren, míg a hosszabb 95 kilométeren kerüli meg a tavat, a gépkocsiforgalomtól teljes hosszában elválasztva. A beruházás során 2 híd épül a tó fölött, míg 1-1 híd a Tiszán és az öblítő csatornán vezet át. A projekt leglátványosabb eleme azonban a Tiszán átívelő kerékpáros híd. Az átkelő hossza 280 méter, az íves főtartós acélszerkezet súlya 350 tonna. A tervezőnek egy könnyed, tájba illeszkedő szerkezetet kellett megálmodnia.
A Tisza-tavi bicikliút a nemzetközi EuroVelo 11 bicikliút része, és a fejlesztés a hétvégi kikapcsolódás mellett a hosszú távú kerékpáros turizmust is szolgálja. Az útvonal Magyarországot Szegedtől a Zemplén északi csücskéig szeli át, jelentős részén a Tisza mentén halad. Az átadással a közkedvelt Balaton-kör mellett a Tisza-tó is felkerül a kerékpározni vágyók úti céljai közé. Hiánypótló fejlesztésről van szó, hiszen a Tisza-tó egyre népszerűbb a kerékpárosok körében. Az elmúlt három évben háromszorosára nőtt a tározó körül tekerők száma, amely tavaly elérte az 58 ezret.
Ha úgy döntesz, hogy nyáron nyeregbe pattansz, mutatunk neked pár kiegészítőt, amelyek jól jöhetnek utad során. Itt van például a bringások „légzsákja”, amely dizájnos gallérból változik bukósisakká. Hasznos kiegészítő lehet az az intelligens kütyü is, amely egyben kínál navigációt, automata világítást, riasztót és fitneszfunkciót.
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…