A Porsche 911-es Targa több mint 50 évvel megjelenése után a mai napig az egyik legikonikusabb sportautó a világon. Az akkoriban még semmi addigi sportautóhoz nem fogható kialakítása egy érdekes eseményhez fűződik. Az ’60-as évek elején ugyanis sokan, főleg az Egyesült Államokban megkérdőjelezték a kabrió autók biztonságát. A dolog egészen odáig fajult, hogy Amerikában egy ideig komolyan fontolóra vették a kabriók szövetségi szinten való betiltását. Szerencsére ekkor lépett a képbe a Porsche.
A stuttgarti cég Ferdinand Porsche közreműködésével kialakított egy merőben új karosszériát a sportautóihoz. Az új kialakítást a versenyautókban található biztonsági elemek ihlették, így kerülhetett a Porsche 911-be egy bukókeret is. A másik újdonság egy kivehető tetőelem volt, amelyet akár kényelmesen a csomagtartóban is lehetett tárolni. Emellett megtalálható volt egy vászontető is, amely szépen hozta a 911 kupé vonalait. Az új modell készen állt a bemutatásra, már csak a név hiányzott. Az új 911 a nevét egy szicíliai versenypályáról, a Targa Florio-ról kapta, ahol az 1950-es évek óta a Porsche kiemelkedő sikereket ért el. Az autó készen állt a nagy bemutatóra.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…