Mostantól csak így fogod elkészíteni a házi tésztasalátát

Írta:
Drive Me Baby

Az elmúlt hetekben már felelevenítettük a grillezés alapszabályait, megmutattuk, hogyan lehet feldobni az újburgonyát, és még házi fagyit is készítettünk. Ezúttal a nyári ételek egyik legjobbjához, a tésztasaláta elkészítéséhez adunk tippeket.

A tésztasaláta az egyik legjobb választás, ha napokkal korábban összeállítható ételt keresünk: előkészíthetjük az összes hozzávalót, kikeverhetjük az öntetet, aztán nincs más hátra, mint hűtőbe tenni a kész salátát, és hagyni az ízeket jól összeérni. Itt jön képbe azonban a leggyakoribb probléma: ahogy telnek a napok, úgy lesz egyre szárazabb a salátánk, sőt még az ízek is tompulhatnak. Szerencsére létezik egy apró trükk, amely segítségével a tészta újra olyan lehet, mint újkorában. És hogy mi ez pontosan? Az öntettel kell egy kicsit trükköznünk, mutatjuk, hogyan.

A titok a dresszing hozzáadásában rejlik

(Fotó: Karolina Grabowska/Pixabay)

Egészen más lesz a végeredmény, ha a kiválasztott dresszinget – legyen az majonézes-tejfölös vagy akár pesztós – két részletben adjuk a salátához. Az első felét akkor, amikor a tészta még langyos. Gondoljunk rá úgy, mint egy pácra, marinádra. Mivel a tészta még nem hűlt ki, könnyen felszívja az öntetet. Az öntet fűszerei szépen koncentrálódnak a tésztában, extra ízekkel gazdagítva. Ekkor keverjük bele az összes további hozzávalót is, például a zöldségeket és a sajtot.

A dresszing másik felét viszont csak tálalás előtt forgassuk a salátához. Ha nem egyszerre tálaljuk fel, akkor csak az arányos mennyiséget adjuk hozzá. Az öntetet tárolhatjuk a hűtőben, de frissen is összeállíthatjuk – ahogy szimpatikusabb. Ilyenkor a tészta már hideg, illetve az első adag dresszinget gyakorlatilag teljesen magába szívta. Ez egyrészt szuper hír az extra ízélmény miatt, másrészt viszont – főleg ha eltelt pár nap – szinte száraznak fogjuk érezni a salátát. Az új adag öntet ezen segít, kellemesen krémessé és fényessé varázsolja az ételt.

A következő oldalon tippeket adunk, hogy mitől lesz tökéletes a házi tésztasaláta.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.