Veszélytelenebb taxizni, mint mondjuk egy vendéglátóhelyen állni a pult mögött, dohányboltról ne is beszéljünk. Lehet nem tipikus női szakma, (bár külföldön nagyon sok női sofőr van, nemcsak taxisként, hanem például kamionsofőrként is,) viszont ha az ember lánya egy olyan cégnél van, mint a Bolt (korábban Taxify – a szerk.), akkor kicsit talán jobban elfogadják. Startup cég, posztkommunista berögződések nélkül, úgy gondolom, itt egyenlők az esélyeink nőként.
Megkülönböztetést természetesen tapasztaltam az utasok részéről, például az arab országokból érkezők kevésbé fogadják el, hogy egy nő mellé kell beülniük. Szerencsére ez a ritkább eset, a női utasok pedig kifejezetten szeretnek női sofőr mellé beülni. Mellém beülnek az anyós ülésre is akár, férfi kollégáknál inkább hátra.
Kollégák részéről vegyes a fogadtatás. Az idősebb, „öreg róka” taxisok kevésbé fogadják el, hogy már nők is taxiznak, azt meg, hogy Teslával… ezért szemmel ölés jár. Azért szerencsére nem ez az általános, de ahogy minden munkakörben, itt is van rivalizálás a kollégákkal.
Nyilván bármelyik cég szívesen vette volna, ha Budapest első Tesla taxija náluk dolgozik, hiszen ennek elég jó marketingértéke van. Viszont úgy gondoltuk, hogy ez az autó igazán egy startup cégbe való. Nem beszélve arról, hogy maga a Tesla is egy startup gyermeke. Egy dinamikusan fejlődő cég a Bolt, így úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb választás az autónak, de nekünk is, jelenleg a budapesti taxitársaságok közt a legrugalmasabb és legkötetlenebb munkavégzési feltételek itt vannak. Azért is szeretek velük dolgozni, mert itt én döntöm el, hogy hova megyek utasért és hova nem, így a kétes fuvarokat, környékeket nem kell bevállalnom.
Úgy gondolom, mára egy higgadt, kiegyensúlyozott sofőrré váltam, de ez nem volt mindig így. Sokkal bevállalósabban vezettem 20-25 évvel ezelőtt. Ma már nagyon ritkán „gurul el a gyógyszerem”, ha például szerencsétlenkednek előttem. Bár azért a Tesla elég komoly adu ász, felszította a bennem lévő parazsat és gyakran nincs kedvem kivárni egy közlekedési szituáció végét. Inkább ha lehetőség van rá, akkor egy kis elektron-fröccsel odébb állok.
Andrea sárga Teslájának saját Facebook oldala is van, ahol egyéni fuvarrendelésre is van lehetőség. A Tesla taxi pedig garantálja a stílusos megérkezést!
A Rituals új kollekciója a kutyaápolás mindennapi rutinját emeli új szintre prémium formulákkal, különleges illatokkal…
Egy hét múlva ismét járművek lepik el Budapest egyik ikonikus Duna-parti útvonalát, de ezúttal nem…
Harmincöt év alatt új kávékészítési módok, kapszulás rendszerek és egyre fejlettebb otthoni gépek jelentek meg…
Ki mondta, hogy egy Porsche 911-nek aszfaltra van szüksége? A Porsche fogta ikonikus sportautóját, alaposan…
Az autópálya a biztonságos és gyors utazás színtere: nincs szembejövő forgalom, az útvonal kiszámítható és…
A Leapmotor modelljeivel mostanában egyre közelebbi ismeretséget kötünk. A városi T03 és a B10 után…