Csak úgy repkednek le a gyártósorokról az új Teslák

Írta:
Drive Me Baby

Nagyon pörög a Tesla autógyártása. Az elemzők által a vártnál több elektromos autót szállított ki az amerikai autógyártó cég a harmadik negyedévben, ugyanakkor a Tesla-részvények továbbra is ingadoznak, most éppen jelentős értékcsökkenésben vannak.

A Model 3 és Model Y a legkelendőbb

A Tesla a honlapján múlt hét pénteken nyilvánosságra hozott tájékoztatójában közölte, hogy 139 300 darab autót adott át (míg z elemzők csak 134 720 darabra számítottak), aminek túlnyomó részét, 124 100 darabot tettek ki a Model 3 és Y típusok. A Model S és a Model X modellekből 15 200 darabot adtak át a harmadik negyedévben.

A Model 3 népszerűsége nagyban hozzájárult a Tesla részvények növekedéséhez (Fotó: Tesla)

A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben 96 115 autót gyártott és 97 000 darabot szállított ki, míg az idei második negyedévben 82 272 járművet állított elő és 90 650 darabot adott át.

Az idei első kilenc hónapban a Tesla mintegy 318 ezer autót szállított le megrendelőinek, ami azt jelenti, hogy a negyedik negyedévben közel 182 ezer járművet kellene átadnia ahhoz, hogy teljesüljön az idei évre kitűzött ambiciózus cél, a félmilliós szám.

A Tesla-részvények 800 százalékkal érnek többet

Az amerikai részvénypiacon, a NASDAQ-on jegyzett Tesla 6,20 százalékos mínuszban, 420,37 dolláros árfolyamon állt zárás előtt két órával múlt hét pénteken. Ez azonban még így is több, mint 800 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi árfolyamnál. Az elmúlt 52 hét alatt 45,61 dollár és 502,49 dollár között mozgott az árfolyam.

A Tesla október második felében teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését. Ha ezúttal is profitot termelt, akkor már az ötödik egymást követő negyedévben lehet nyereséges a vállalat. A június végén zárult három hónapban a Tesla adózott eredménye 104 millió dollár lett az egy évvel korábbi 408 millió dollár jutó veszteség után.

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Megújult a Honda hibrid SUV-kínálata: Frissebb megjelenés, gazdagabb felszereltség és továbbfejlesztett műszaki tartalom

A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,…

2026. 08. 11.
  • Autóvilág

35 mérföld/óra és élet-halál kérdése: miért lehet biztonságosabb ugyanaz a kamionbaleset Amerikában, mint Európában?

Elsőre meglehetősen furcsán hangzik, de ugyanaz a 35 mérföld/órás, vagyis nagyjából 56 km/órás baleset eltérő…

2026. 08. 10.
  • Autók

Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupé: erőteljes belépő az új GT‑sorozatba

Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…

2026. 08. 10.
  • Autók

Uncsi, de biztos hogy elvisz A-ból B-be: Ex-flottás Kia Rio-t teszteltünk

Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…

2026. 08. 09.
  • Autóvilág

Nem csak gyorsabban mész: ezért „vakít meg” a sebesség vezetés közben

Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…

2026. 08. 09.
  • Hírek

Mielőtt megszületett az autó: így tervezték a Ford jövőjét 1952-ben

Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…

2026. 08. 08.