Megnyitott a 20. ARC plakátkiállítás: Covid-szerelem vitte el a fődíjat

Írta:
Drive Me Baby

Kezdetét vette a 20. ARC plakátkiállítás, amelyet ezúttal a XI. kerületi Bikás park metrómegállónál tekinthetünk meg. Az utcakiállítás egészen november elejéig éjjel-nappal látható. A legjobb munkák témája között természetesen ott van az egész 2020-as évet meghatározó koronavírus-járvány, valamint közéleti és politikai vonatkozású pályaművek is.

„HOVA TOVÁBB?” ARC közérzeti kiállítás

Idén 766 pályamunka érkezett a közérzeti kiállítás szervezőihez, és 20 zsűritag segítette a kiállítás legjobb képeinek kiválasztását: a legjobbak díjban részesültek. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokért járó díjakat a járványügyi helyzetre való tekintettel szűkkörű díjátadón adták át.

A díjátadón köszöntőbeszédet mondott többek között Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, László Imre, Újbuda polgármestere, Barabás Richárd, a XI. kerület alpolgármestere, de a kiállítás egykori egyik szervezője, Geszti Péter is megjelent, és persze Bakos Gábor, a kiállítás főszervezője is beszédet mondott.

A 20. ARC plakátkiállítás díjazottjai

A legjobb alkotásnak járó díjat Elter Zsolt, „Szerelem a korona idején” című alkotása kapta.

(Fotó: Media1/Arc Plakát)

Második helyezett lett Sipos Zoltán, „Az utolsó kapcsolja le” című képe.

(Fotó: Media1/Arc Plakát)

Harmadik helyezést ért el Szőke Dávid, „Hello ubik” című munkájával.

(Fotó: Media1/Arc Plakát)

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz-díjat Mel Szalkai, „Lölöland”című műve kapta.

(Fotó: Media1/Arc Plakát)

A Hammer Agency különdíját Szücs János, „Noé/Noah 2020” című pályamunkája nyerte el, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki meglátása szerint marketing szempontból világszínvonalú megoldást nyújtott.

(Fotó: Media1/Arc Plakát)

Indul a közönségszavazás

A közönségdíjért azonban még csak most kezdődik a pályaművek küzdelme. A szervezők arra biztatják az ARC kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán 2020. november 1-ig. A közönségdíjazott alkotást 2020. november elején hirdetik ki.

Forrás: Media1

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.