Tesla: százezer orvosi maszk és ezerkétszáz lélegeztetőgép egy hét alatt

Írta:
Drive Me Baby

Annak ellenére, hogy sokan támadják Elon Muskot a néha vállalhatatlan viselkedése és megnyilvánulásai miatt, mi most csak pozitív mondatokban tudunk róla beszélni. A Tesla múlt hét elején azzal került a figyelem középpontjába, hogy autógyárában legalább 2500 embert dolgozott, annak ellenére, hogy felszólították a termelés mielőbbi befejezésére, a koronavírus következményeként kialakult hatósági zárlat miatt. Egy héttel később viszont odáig jutottunk, hogy Elon Musk kisebb hős lett, és sikerült némiképpen visszájára fordítania a kritikákat.

A százezer orvosi maszk még csak a kezdet

Egy elektromos autókkal foglalkozó online magazinnak sikerült beszélnie Muskkal, aki megerősítette, hogy a Teslával közösen szeretnének segíteni a koronavírus elleni küzdelemben. Ennek első lépéseként az Tesla-gyárban rendelkezésre álló munkavédelmi és orvosi maszkokat ajánlotta fel.

Musk így is tett. A hétvégén ugyanis több orvosi felszerelésekkel telepakolt kisbuszt küldött az egészségügyben dolgozók részére. A két rakományban megtalálható volt legalább százezer orvosi maszk, számtalan arcmaszk, valamint orvosi köpeny és gumikesztyű is. A boldog címzettek Twitteren köszönték meg az elektromos autógyártó tulajdonosának a gyors, és nagylelkű segítségét.

Elon Musk a hétvégén megközelítőleg százezer orvosi maszk és egyéb felszereléssel látott el egészségügyben dolgozókat (Forrás: Twitter)

Az egyik rakomány a Los Angeles-i Egyetem (UCLA) orvosi központja kapta, a másikat pedig a Seattle-i Egyetem egyik orvosának házához küldték. A seattle-i doktornő, Dr. Adams Waldorf Twitter-üzenetben köszönte meg a Elon Musknak és a Teslának, amiért kevesebb mint 24 óta alatt leszállította a létfontosságú felszereléseket.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.