Tenke Tamas 2
Tenke Tamás úgy érzi, élete nagy álma vált most valóra (fotó: Gyűrű Attila)

Egy forró nyári napon a Zengő Motorsport és a MOL meghívására érkeztünk a Hungaroringre, ahol a csapat pilótái a vendégeket és barátokat vitték el egy-két körre a CUPRA Leon TCR túraversenyautókkal. A MOL évek óta fő támogatója a Zengő Motorsportnak, ahogy a Tankcsapda együttesnek is, akik szintén kipróbálhatták ezen a napon a kocsikat. Nekem Tenke Tamás, a csapat legfiatalabb pilótája mutatta meg, milyen érzés több mint 200-zal száguldani a versenypályán.

“Ami a rock zenében a Tankcsapda, az a magyar autósportban a Zengő Motorsport, vagyis mindketten meghatározó szereplők a saját területükön. A zenekarral 2010-ben, a sportcsapattal 2012-ben írtuk alá a támogatói szerződést – tudtam meg Kelenvölgyi Ágnestől, a MOL-csoport szponzorációs vezetőjétől. – Fontos számunkra, hogy az együttműködéseink valós értéket képviseljenek és mindkét fél járuljon hozzá a közös sikerekhez a saját eszközeivel. Ez a Zengő Motorsport és a Tankcsapda esetében várakozáson felül is megvalósult.”

Zengo Zoltan_Kelemvolgyi Agnes_Tankcsapda
A Tankcsapda csapata Zengő Zoltánnal és Kelenvölgyi Ágnessel, a MOL-csoport szponzorációs vezetőjével (fotó: Gyűrű Attila)

A szimulátor jó alap a valósághoz

A Zengő Motorsport idén egy fiatal tehetséggel, a 23 éves Tenke Tamással erősíti csapatát. Tomi a karrierjét már egészen kiskorában kezdte, igaz, akkor még csak szimulátoron nyomta a kilométereket. “Hét-nyolc éves lehettem, amikor a testvéremmel kaptunk egy kormánypadot, s otthon asztalnál, széken ülve játszottunk a PlayStationnel. Aztán 2010 környékén kezdtem el online komolyabban versenyezni, ezt a mai napig csinálom. Akkoriban nem volt lehetőségem, hogy autóba üljek. Csak ez volt, s ebbe tettem nagyon-nagyon sok kilométert. Itthon és nemzetközi szinten is szép eredményeket értem el. Eléggé eltér a valóságtól, de nagyon jó alapot nyújtott a valódi autóban való versenyzéshez.”

Tenke Tamas interju
Sok érdekességet mesélt nekem Tomi (fotó: Gyűrű Attila)

Tenke Tamás: Egyre jobb vagyok!

A szimulátorral Tomi sokkal több versenyt látott,mint egy normál pilóta, aki szerinte havonta megy egy-két, esetleg három versenyt, míg ő naponta akár tízet is. Ezáltal rengeteg versenyszituációs tapasztalatra tett szert, tudja például, hogyan épül fel egy versenyhétvége, és jól össze tudja rakni fejben. “A szimulátorban tanultakat most át kell ültetnem ide. Hétvégéről hétvégére egyre jobb vagyok, ahogy tanulom az autót, az autó kezelését, úgy fejlődök. Persze sok mindenben különbözik a virtuális versenyzés s a valóságtól. Szimulátorral nincs például ennyire erős gumikopás, túlmelegedés, fékmelegedés, nincs olyan, hogy féktávon beesik a fék. Ezeket kell most megtanulnom kezelni.”

Zengo Motorsport Hungaroringen
Három darab CUPRA León TCR-rel rótták a köröket a pilóták ezen a napon (fotó: DMB)

Egy álom vált valóra

Tominak mindig is nagy álma volt, hogy igazi autóval versenyezzen. Rengeteg tehetségkutatón vett részt, ám a szervezők sokszor nem tudták végig vinni a versenyeket. Mindig ott volt a tűzközelben, de igazán sosem jött össze neki. “Az egyik barátommal létrehoztunk egy szimulátoros céget, és azon keresztül kerültem kapcsolatba Zengő Zoltánnal. Ők is éppen egy hullámvölgyben voltak, és Zoli óriási bizalmat szavazott nekem azzal, hogy megadta a lehetőséget. Alig ismert, úgy hívott ki Dubajba, hogy mutassam meg, mit tudok. Januárban elmentünk overált csináltatni, ez mind nagy dolog volt nekem. Ahogy az is, hogy megismerhettem őt és a csapatot. A Zengő Motorsport akkora nevet visel itthon és nemzetközi szinten, hogy álmodni sem mertem arról, hogy egyszer egy ilyen csapatban versenyezhetek.”

Tenke Tamas
Tenke Tamás a Zengő Motorsport ígéretekkel teli fiatal felfedezettje (fotó: Gyűrű Attila)

Ez még csak tanulóév Tenke Tamás számára

A fiatal sportolót egyből a mély vízbe dobta Zengő Zoli. Két hetet töltöttek együtt Dubajban és Abu Dzbabiban, ahol Tenke Tamás a Yas Marina Circuit 1-es pályán ment életében először versenyautóval – ráadásul sötétben, kivilágított pályán. “Hatalmas élmény volt! A két hét után pedig Zoli felajánlotta, hogy kezdjünk el együtt dolgozni. Ez most természetesen még csak tanulóév, de úgy érzem, jól haladunk. Olyanokkal versenyzek idén együtt, akik a TCR Europe 1-ben vannak, így ez is mély víz nekem. A többiek 5-10-15 éves tapasztalattal rendelkeznek, én meg kb. fél éve láttam először versenyautót közelről. De már megszereztük az első pontokat, annak nagyon örülök. Folyamatosan javulok, szokok össze a csapattal, az autó is egyre jobb. A mérnökökkel is egyre jobban megértjük egymást, egyre inkább megtaláljuk, mi passzol az én stílusomhoz, hogyan alakítsák az autót.”

Zengo Motorsport autok
A túraversenyautókat a szünetekben mindig átvizsgálták, és javították, ha szükség volt rá (fotó: DMB)

Féltik a szülők

Tomi szülei nagyon örülnek fiuk sikerének mert tudják, hogy egész életében ezt szerette volna csinálni. Ugyanakkor féltik is őt. “Van egy videó, amin látszik az édesanyám is, amint tördeli a kezét, miközben én a pályán megyek. Bennem nincs félelemérzet, biztonságos az autó. Volt, hogy már telibe találtak, de szerencsére tovább tudtam menni. Fizikálisan persze megterhelő. Most is Belgiumban belém jöttek hátulról, és megrándult a nyakam. Szimulátorral ilyet nem él át az ember.”

Otthon a mai napi szimulátorozik Tomi. Azt vallja, hogy edzésben kell maradnia, és mentálisan sokat segít neki a szimulátor, például a stresszkezelésben. “Ameddig lehet, ezt szeretném csinálni. Remélem, kiérdemlem a bizalmat, hogy amit elkezdtünk, azt folytathassuk. Szeretnénk a TCR Europa-kupában jó eredményeket elérni. Igaz, ez most tanulóév, ezt mindenki tudja és elfogadja. Aztán jövőre meglátjuk, merre tovább. Szeretnék minél magasabb szintre eljutni és minél jobb eredményeket elérni.”

Zengo Motorsport ruhak
Vadonatúj overállok a Zengő Motorsportnál (fotó: DMB)

A MOL is részese a sikereknek

Tomi és a Zengő Motorsport eredményeire a MOL is büszke. “Minden győzelem fontos része a közös mérföldköveinknek – mondja Kelenvölgyi Ágnes. – Libabőrös élmény volt például Michelisz Norbi Hungaroringes első helyét személyesen végigizgulni és átélni 2015-ben. Zengő Zoliék csapata mindig különleges hangulatot teremt a Hungaroringen, örülök hogy ennek részese lehetek. Ugyanígy a Tankcsapda is sok kellemes percet okozott nekem, sok szuper projektet valósítottunk meg együtt. Például ők az első zenekar, akik kizárólag a mi töltőállomásainkon árulták az albumukat. Nagy várakozás előzte meg és végül óriási siker lett mindenki számára. Ugyanilyen emlékezetes esemény volt a Párisi Nagyáruház tetején tartott tetőkoncertjuk, vagy amikor a zenekar a százhalombattai finomítóban forgatott klippet.”

Kelenvolgyi Agnes
Ági és az ő Fiat 500c kabriója

Nőként a versenypályán és a volán mögött

Ági a munkája miatt számos eseményen vett már részt, hazai és külföldi versenypályákon is szurkolhatott túraautó-, rally- vagy éppen motorversenyeken. “Bár ez mindig munkát is jelent, sok ismerősöm szívesen cserélne velem, hogy betekintést nyerjen a backstage-be egy versenyen – árulja el a MOL-csoport szponzorációs vezetője. – A Zengő Motorsportnál pedig már szinte a csapat tagjának érzem magam.  Ha belegondolok, máshogy nehéz is lenne átlátni a márkaépítő lehetőségeket, valamint azokra különböző opciókat kidolgozni, döntéseket előkészíteni, ha nem így csinálnám. Mostanra már fel sem tűnik, ha hétvégén is ilyen híreket olvasgatok.”

Kelenvolgyi Agnes Fiat500c kabrio
Jól indul a nap, ha nyitott tetővel indulhat útnak

Egyébként Ági is szeret vezetni, egy Fiat 500c kabrió volánja mögött láthatjuk őt nap mint nap. “Bár különösebb érzelmi kapcsolat nem fűz az autómhoz, mégis ez az első kocsi, amit igazán magaménak érzek. Napsütésben, lehúzott tetővel begurulni a munkahelyre, ettől máris jól indul a nap. Még jobban persze, ha nyaralni indulok!”

Ezt pedig mi egyáltalán nem vitatjuk, hiszen a Fiat 500c kabrió minket is levett a lábunkról.

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •