Telefonálás vezetés közben? Ez a kamera tutira lebuktat!

Írta:
Drive Me Baby

Többször írtunk már arról, hogy milyen veszélyeket rejt magában a telefonálás vezetés közben, és már csak azért is érdemes erről gyakran beszélni, mert a telefonhasználat tízből négy sofőrt érint. Ennyien használják beszélgetésre, sms-ezésre, chat-elésre vagy posztolásra a telefonjukat, miközben az utat kellene figyelniük, és szakértők szerint ez a magatartás nagyjából olyan veszélyes, mint a ittas vezetés. A hatóságok időről időre próbálnak fellépni ez ellen, Ausztráliában például ellenőrző kamera próbálja lebuktatni a sofőröket.

Így buktatnak le a kamerák

Az ausztrál rendőrség legújabb fejlesztése mesterséges intelligenciát használ arra, hogy megállapítsa, mobilozik-e a kamera alatt áthaladó autós, vagy sem. Magyarul, a kamera egyszerűen „kiszúrja”, ha az autós kézben tartott eszközzel telefonál. Az eszközök nagyfelbontású képrögzítővel rendelkeznek, és bármilyen időjárási körülmények között képesek az első üléseken ülőkről fényképeket készíteni. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy a képen illegális telefonálás látható, akkor azt továbbküldi és emberi jóváhagyás után postázzák a bírságot, amelynek összege 70 és 90 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollár között alakul.

A kép magáért beszél; fotó: NSW Government

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.
  • DMB Kisokos

Őszi utakra hangolva: mire figyeljünk, amikor a hidegebb hónapokban autóba ülünk?

Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…

2026. 10. 09.