Néhány napja szállították le boldog tulajdonosának az első Tecnomar for Lamborghini 63 luxus motorjachtot, melyet az Automobili Lamborghini és a Tecnomar együttes know-how-jával építettek Olaszországban. A szuperhajót az olasz autógyártó első hibrid szuperautójának, a Sián FKP 37-nek a tervezése, színei és részletei ihlették. Tipp: Ilyen még nem volt! Ezt a Lamborghini Siánt bárki kipróbálhatja
A Tecnomar for Lamborghini 63 luxusjacht 63 láb (19,2 méter) hosszával és 24 tonnás súlyával nem mondható kisméretű hajónak, pedig kategóriája szerint még így is az ultra könnyű osztályba sorolható. A jacht sebességéért két darab MAN V-12-es motor felel. Ezek fejenként 2000 lóerőre képesek, ezáltal a hajó végsebessége 60 tengeri csomó, azaz 111 km/óra.
A Lamborghini szuperhajó hivatalos ára egyelőre ismeretlen, de egyes források szerint, aki ilyet venne, annak nagyjából 3,5 millió dollárt (1 milliárd forint) kell kicsengetnie. Persze, ez csupán egy alapár, a tulajdonos a hajót lényegében tetőtől talpig saját igényeire szabhatja, így megbecsülhetetlen, hogy valójában mennyiért kelhet el egy ilyen jacht. A szuperlimitált jachtból azonban jelképesen mindössze 63 darabot fognak legyártani. Tipp: Kim Kardashian plüssel beborított Lamborghini Urusát látnod kell!
A következő oldalon megtalálod a teljes Lamborghini jacht galériát.
Oldal: 1 2
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…