Akár felnőttként a mi tanulmányaink folytatódnak az online térben a koronavírus-járvány miatt, akár gyermekünk kényszerült távtanulásra, mindenkinek meg kell szoknia az új felállást, bele kell rázódnia abba. Ahogy az otthoni munkavégzés is rejteget kihívásokat, úgy az otthoni tanulás is. Az alábbi tanácsokat az Oktondi állította össze, betartásukkal gördülékenyebben megy majd minden, jobban vesszük a távoktatás akadályait.
1. Napi órarend, tanulási terv készítése sokat segíthet
Jelen felállás szerint az órák egy része virtuálisan közvetített „élő adás”, a másik része pedig a nagyobb önfegyelmet igénylő, autodidakta tanulásból áll. Ebben nyújthat segítséget egy órarend, egy tanulási terv, amelyben az adott napra feljegyezzük, hogy mely tantárgyakból mennyit szeretnénk haladni. Érdemes a „heti órarendet” előre elkészíteni, hogy biztosan minden készen legyen határidőre.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér kifutópályáján. Október 11-én két különböző versenyszámban mérik össze erejüket, és bár a Ferrari elképesztő teljesítményre

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept már ismerős. A 2027-es BMW iX4 az új iX3 technikáját csomagolja látványosabb, sportosabb karosszériába, a

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz
Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült, akik a családi sétákból sem szeretnék kihagyni a prémiumautók világát. A Porsche neve hallatán a

