A téli hideg után minden kerékpáros alig várja a jóidőt, napsütést. Most, hogy az időjárás már javul, később sötétedik, több időt tudunk a szabadban tölteni. Fontos, hogy ha nem tekertél annyit télen, akkor fokozatosan vezesd vissza az edzéseket! Az alábbiakban összefoglalom, hogyan készítsd fel magadat és a bringádat, és hogyan teheted örömtelivé a visszatérést.
Fő a fokozatosság! Még, ha azt is érzed, hogy tele vagy energiával, inkább rövidebb távokat válassz kevesebb szinttel. Folyamatosan emeld az időtartamot és a nehézséget.
Érdemes tervet készíteni, hogy melyik nap milyen edzésed legyen. Fontos, hogy legyenek benne erősítő edzések, amikor lassú pedálfordulattal nagyobb erőt kell kifejteni hegynek felfelé, illetve olyan edzések is, ahol a pulzust viszed fel rövid időre, majd egy kis „pihenő” (laza tekerés) és jöhet az ismétlés.
Már márciusban kezdődnek olyan programok, amik remek lehetőséget biztosítanak a felkészülésre. Budapest vonzáskörzetében is több teljesítménytúra lesz, amit bármilyen kerékpárral, bármilyen életkorral végig lehet tekerni. Szervezett program, ahol még barátságok is születhetnek. Kiváló lehetőség a családoknak is, hogy együtt töltsenek egy remek napot a tavaszi erdőben. Akik télen használtak valamilyen applikációt a benti kerékpározáshoz, ne felejtsék el lemondani!
Amennyiben olyan kerékpárt veszel elő tavasszal, amit nem használtál télen, mindenképp nézd át alaposan. Sokan értenek a kerékpárhoz, de, ha te nem tartozol ebbe a kategóriába, érdemes elvinni egy szervízbe, ahol felkészítik a nagy kalandokra 😊
Egy gyors lista, amit érdemes minden indulás előtt átnézni:
Bízom benne, hogy egyre többen leszünk, akik bringára pattannak. Akár az országúton, városban, erdőben, mezőn…
Jó hátszelet Mindenkinek!
Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…
A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…