A BMW M5 nyolc órán át driftelt megállás nélkül, és menet közben tankolták meg

Olykor egy autógyártó már nem egyszerűen bizonyítani akarja, hogy jó az autója, hanem úgy dönt: csinál valami teljesen értelmetlent, elképesztőt és látványosat. A BMW-nél ez azt jelentette, hogy egy M5-tel megpróbáltak több mint nyolc órán keresztül folyamatosan driftelni. És ha ez önmagában még nem lenne elég őrült, a benzint sem úgy pótolták, hogy közben megálltak … Olvass tovább

Száz autó foglalta el az autópályát, majd 225-tel menekült a BMW M3 sofőrje

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hajnalban Floridában, ahol nagyjából száz autós úgy döntött, hogy az Interstate 75 egyik szakasza lesz az éjszakai driftpályájuk. A résztvevők egyszerűen megálltak az autópálya észak felé tartó oldalán, teljesen elzárták azt a forgalom elől, majd gumifüsttel és látványos csúszkálással szórakoztatták egymást. A spontánnak aligha nevezhető rendezvény miatt természetesen gyorsan kialakult … Olvass tovább