Vastag Tamás 2010-ben tűnt fel testvérével az X-Faktorban, azóta rengeteg minden történt az életében. A harmincéves énekes például már kétgyermekes apa, legújabb klipjében pedig meg is mutatta két, tündéri kisfiát. Szólókarrierjére ugyanis most van ideje, hiszen az elmúlt években a színház töltötte ki az idejét, írja a Blikk.hu. Az egykori x-faktoros egyébként nehéz időszakon van túl, elkapta a koronavírust, és átesett egy szívműtéten is.
„Az elmúlt években főleg a színház töltötte ki az életemet. Ez nem egy tudatos döntés volt, a színházak általában egy egész évre előre szerződtetik le az embert. És ahol egyszer dolgoztam, oda visszahívtak, jelentkeztem castingra, és végül egyszer csak betelt a naptáram. Annyi előadásom és annyi bemutatóm volt az elmúlt évben, hogy mindig ott kellett helyt állnom, ennek köszönhető, hogy nem maradt idő a szólókarrierre” – nyilatkozta Tomi a RTL Klub Fókuszának.
Azonban a pörgős életét élő Tamás és családja még tavasszal átesett a koronavíruson, ráadásul az énekesnek néhány hete egy kisebb szívműtétje is volt. A szívét ugyanis katéterablációs rendszerrel kezelték, amely során kiégették a nem jól működő, félreütő idegeit. „Azóta legalább vagy húsz kilóval könnyebbnek érzem magam, meg tíz évvel fiatalabbnak” – fűzte a történtekhez Tomi.
Aktuális sztárhíreink:
Forrás: Blikk.hu
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…