Szeretnél egy saját egzotikus kis szigetet? Most akár vehetsz is!

Írta:
Kámány Andrea

Hamarosan megrendezésre kerül az első olyan sziget aukció, ahol bárki tulajdonosa lehet egy egzotikus szigetnek. A járvány sajnos a luxusnyaralásokat is negatívan érintette, így a látogatókból élőknek nem maradt más választásuk, mint árulni féltve őrzött természeti csodáikat.

Saját sziget csak neked

A Maldív-szigetek június elején megrendezi a világ első, kifejezetten sziget tematikájú aukcióját – írja a The Gentleman’s Review. A furcsa árverésre azért kerül sor, mert a luxusnyaraltatásból élő államnak jelenleg nincs más eszköze, amelyet pénzzé tudna tenni. Szóval, amennyiben mindig is szerettél volna egy saját szigetcsoportot vagy szigetet az Indiai-óceánon, akkor most eljött a te időd!

Mielőtt azonban belevágnál a nem mindennapi sziget aukció kellős közepébe, érdemes részletesen áttanulmányozni  a megkötéshez szükséges feltételeket. Ebből ugyanis kiderül, hogy a szétszórtan elterülő, 16 árverési tételt nem örök életünkre birtokoljuk, csupán egy 50 évre szóló bérletszerződésért folyik majd a csata. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy korábban erre sem volt lehetőség, de azért érdemes tisztábban lenni azzal, hogy mit takarnak az apró betűs részek.

Akár te is sétálhatsz a saját tengerpartodon (fotó: pixabay/asadphotography)

Sziget aukció: szigorú feltételek

További érdekes megkötés, hogy saját szórakoztatásra nem használhatod a szigeted. Ha tehát azon töröd a fejed, hogy lekörözöd a szuperhősös filmek főgonoszait és valami privát, a világuralom megszerzésére éppen alkalmas, laborral megtoldott búvóhelyet építesz, akkor ki kell, hogy ábrándítsuk. A sikeres ajánlattevőknek ugyanis vállalniuk kell, hogy valamiféle üdülőhelyet húznak fel a bérleményükön. Ám az sem mindegy, ezt hogyan valósítod meg. 36 hónap áll rendelkezésre, hogy belefogj a projektbe, de amennyiben minimum 250 000 dollárt befektetsz, személyesen is felügyelheted a napi munkálatokat. Ehhez ugyanis 5 éves tartózkodási vízumot kapsz. Fontos azért azt is tudnod, hogy az esélyeket nemcsak a dollárkötegek befolyásolják, hanem más szempontokat is figyelembe vesznek a döntéshozók.

Ilyen például, hogy mekkora a tervezett projekt szén-dioxid kibocsátásnak a mértéke, vagy hogy milyen a felvenni kívánt személyzet nemek közti aránya. Az épületek továbbá nem lóghatnak ki a természeti környezetből sem. Mint Ali Shinan, a Turisztikai Minisztérium tervezési részlegének igazgatója elmondta, az épületek nem nőhetik túl a fákat, alapterületük pedig maximum 30 százaléka lehet az atolljukénak. A hivatal írásos engedélye nélkül ráadásul nem lehet fát kivágni az építkezés során. Amennyiben ez mégis megtörténik, a tulajdonosnak kettőt kell ültetnie a helyére. Egyszóval a fejlesztést úgy kell eszközölni, hogy a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a természeti környezetét. Amennyiben mindezen kritériumok nem riasztottak el, az ajánlat tételhez szükséges dokumentációt június 6-ig kell beadnod a minisztériumhoz. Sok sikert a sziget aukció megnyeréséhez!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.