Szex az autóban: így lesz télen is forró a levegő

Írta:
Kámány Andrea

Szex az autóban: biztonság mindenek előtt!

Miként a telefon gombjainak nyomkodása is kifejezetten balesetveszélyes, úgy egy könnyed szexuális kaland is hamar válhat halálos légyottá. Mielőtt egymásnak esnétek, feltétlenül állítsátok le az autót, és parkoljatok le vele! A téli időszak beköszöntével az intenzív mozgolódásotok ugyanis könnyen útnak indíthatja az autót a csúszós úton.

Vezetés közben ne is próbáljatok meg teret engedni vágyaitoknak. Évente több – esetenként halálos – baleset is amiatt következik be, mert a szexuális izgalom hatására a vezető megfeledkezik arról, hogy éppen közlekedik.

https://giphy.com/gifs/dP3kHOUQ8E64M

 

Bújócskára fel!

A kíváncsi szemek elől minden esetben érdemes elrejtőzni. Parkoljatok lehetőleg olyan helyen, ahol nem láthatnak meg a járókelők. Persze vannak, akik kifejezetten izgatónak találják, ha rajtakapják őket, mégsem kellemes az autó helyett egy zárkában tölteni az estét. A nyilvános szex a törvény értelmében ugyanis akár két év szabadságvesztéssel is büntethető. Ha kiderül, hogy 14 évnél fiatalabb személy is látta az aktust, akkor akár 3 év börtönbüntetés is kiszabható. Figyelem: a parkoló is nyilvános helynek számít!

Hasonlóan fontos észben tartanotok, hogy az autó nem hálószoba. Az autós szex egyik alapszabálya emiatt, hogy soha ne vetkőzzetek teljesen meztelenre. A magatokon hagyott ruhanemű nem csupán abban lesz a segítségetekre, hogy elkerüljétek a bőrötök kidörzsölődését, megvéd a hirtelen rátok bukkanó kukucskálóktól is. A rövid szoknya vagy ruha viselése ezért erősen ajánlott, sőt, igazi sátorként is funkcionálhat, ráadásul a téli hidegben egy kis extra meleget is nyújt.

https://giphy.com/gifs/car-enjoy-zi-l0K4hgAHScU6JToGs

 

Mielőtt elmerülnétek egymás felfedezésében, győződjetek meg arról is, hogy az automatikus világítást kikapcsoltátok. Így, ha mégis rátok nyit a sötét téli estén egy járókelő, a kinyíló ajtó nem árasztja el fénnyel az autót, így rejtve maradhattok még egy darabig.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Drasztikus leépítés jöhet a Porsche-nál: a Taycan és a benzines 718 is a búcsúzók között lehet

A Volkswagen-csoportnál komoly átszervezés körvonalazódik, amelynek egyik legnagyobb vesztese akár a Porsche is lehet. Német…

2026. 07. 18.
  • Autóvilág

A gépi autómosó tényleg tönkreteszi a fényezést? Megmutatjuk, mikor éri meg, és mikor inkább kerüld el

Az autómosás sokak számára csak egy gyors, kötelező program a hétköznapokban, pedig valójában jóval többről…

2026. 07. 18.
  • Autók

Audi e-tron GT Dynamic teszt – az elektromos grand tourer, amelynek karaktere van

Amikor a villanyautó még mindig AUTÓ akar lenni Miközben áradó folyó módjára kapjuk a nyakunkba…

2026. 07. 17.
  • Autók

Az Alfa Romeo megvillantotta terveit: itt az első hivatalos ízelítő az új C-SUV-ról

Egyetlen részletfotó is elég volt ahhoz, hogy felkeltse az Alfa Romeo rajongóinak érdeklődését. A márka…

2026. 07. 17.
  • Autóvilág

A Peugeot E-5008 már a kutyák kedvében is járna: ilyen lehet a négylábúak álomautója

Manapság a kutyák sok családban már nem egyszerű házi kedvencek, hanem teljes értékű családtagok. Velünk…

2026. 07. 16.
  • Autóvilág

Nem lesz elég a traffipax előtt fékezni? Jöhet az átlagsebesség-mérés a magyar autópályákon

Hamarosan alapjaiban változhat meg a gyorshajtások ellenőrzése Magyarország autópályáin. A kormány társadalmi egyeztetésre készül több…

2026. 07. 16.