Októberben rózsaszínbe öltöztették a gyárukat a Bridgestone dolgozói, most, novemberben, a prosztatarák elleni harc hónapjában pedig eldobják borotvájukat, és arcszőrzetet növesztenek. A Movember mozgalom arra hívja fel a figyelmet, hogy a férfiaknak is törődniük kell egészségükkel és szembe kell nézniük az egyik legelterjedtebb férfibetegséggel, a prosztatarákkal.
A megbetegedés a férfiakat érintő egyik leggyakoribb rákfajta: csak Magyarországon évente átlagosan 1500-an halnak bele a későn diagnosztizált kórba. A Bridgestone éppen ezért idén novemberben, a Movember mozgalom keretén belül is nagy hangsúlyt fektet a betegség elleni küzdelemre. A hónap során a vállalat összesen nyolc alkalommal biztosít lehetőséget 1000 férfi dolgozója számára, hogy ingyenes PSA szűrésen vehessenek részt. Ez a típusú szűrés azért is különleges, mert fájdalommentesen, mindössze egy csepp vérből kimutatható a megbetegedés.
Az abroncsgyár a már korábban nagy sikert aratott szakáll- és bajuszszépségversennyel igyekszik ösztönözni a vizsgálatokon való részvételre. A hónap végén pedig a környék legjobb borbélyai veszik kezelésbe a rendezetlenné váló szakállakat.
A gyár társadalmi felelősségvállalásból indított kezdeményezései idén sem maradtak elismerés nélkül. Az év elején „Felelős Munkáltató” címet, majd pedig a nyár folyamán „Családbarát Munkahely” díjat is kapott a vállalat.
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…