Napsütés, kanyargós mecseki utak, izgalmas gasztronómiai felfedezések és egy különleges színházi előadás – a Suzuki kétnapos sajtóútja sokkal több élményt tartogatott, mint amire előzetesen számítottam. Ráadásul az úti cél az egyik kedvenc hazai városom, Pécs volt, az utazáshoz pedig a márka csúcskategóriás plug-in hibrid SUV-ját, a Suzuki Acrosst kaptuk meg. Két nap alatt alaposan megismerkedhettünk az autóval, miközben arra is újabb bizonyítékot kaptam, hogy a Mecsek és környéke gasztronómiai és kulturális szempontból is megér egy hosszabb kiruccanást.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy Pécsre indulunk, általában különösebb győzködés nélkül is igent mondok. Magyarország egyik legszerethetőbb városának tartom, amelynek egészen sajátos, kissé mediterrán hangulata van. A történelmi belváros, a pezsgő egyetemi élet, a kulturális sokszínűség és a Mecsek közelsége olyan kombinációt alkot, amellyel kevés hazai település tud versenyezni, ráadásul Pécs számos jelentős zenészt és képzőművészt adott az országnak, 2010-ben pedig Európa Kulturális Fővárosa is volt.

Ezúttal a Magyar Suzuki meghívására érkeztem, amely fennállásának 35. évfordulóját ünnepli idén. A kétnapos sajtóút programját úgy állították össze, hogy a résztvevők különböző Suzuki modelleket próbálhassanak ki, miközben a régió gasztronómiai és kulturális értékeivel is megismerkednek. Az autók között Swift, Vitara és S-Cross is szerepelt, mi pedig az útitársammal egy zöld Suzuki Across kulcsát kaptuk meg.

Egy zöld SUV és a Mecsek őszi színei

Amikor megláttam az autót, az első gondolatom az volt, hogy ennél találóbb színt aligha választhattak volna a kétnapos kiránduláshoz. A zöld karosszéria szinte beleillett a fejemben már előre elképzelt őszi mecseki tájba, a szerpentines utak és az erdők világába. Az időjárás szerencsére partnerünk volt: ragyogó napsütés és kellemes, pulóveres idő fogadott bennünket, így minden adott volt egy emlékezetes autós kiruccanáshoz.

A Suzuki Across a márka kínálatának csúcsán helyezkedik el, és már az első pillanatokban érezhető volt, hogy egészen más karakterű autóval van dolgunk, mint amilyeneket sokan a Suzuki név hallatán elsőként elképzelnek. Bevallom, bennem is meglehetősen élénken él még a kilencvenes évek „A mi autónk” szlogenje, az ezüstszínű Swiftek és a jellegzetes sárga Wagon R+-ok emléke, az Across azonban gyorsan átírta ezt a képet.

Az utastér kifejezetten tágas, az ülések kényelmesek, a zajszigetelés pedig hosszabb utakon is kellemes meglepetést okozott. A csomagtartó mérete szintén meggyőző, négy ember csomagjainak is bőségesen jut benne hely, így családi nyaralásokhoz vagy hosszabb kirándulásokhoz is könnyen el tudnám képzelni. A hátsó üléssorban ugyanakkor érezhető a padló alá épített akkumulátorok hatása, a lábak valamivel magasabb pozícióba kerülnek, amit meg kell szokni.

A vezetési élményre sem lehetett panasz, az első szakaszon konvojban haladtunk, ami számomra új tapasztalat volt, és azt hiszem, ilyen visszafogott tempóban még soha nem autóztam autópályán. Persze ennek is megvolt a maga hangulata, de azért örültem, amikor később már a saját tempónkban folytathattuk az utat. Az Across egyébként itt is magabiztosan viselkedett, nagyobb sebességnél is meggyőző gyorsításokra képes, a Mecsek kanyargós, emelkedős útjain pedig egy másik oldalát is megmutatta. A sportos vezetési módot is kipróbáltam, és kifejezetten élveztem, ahogy az autó reagált a gázadásra. A plug-in hibrid hajtás további előnye, hogy megfelelő használat és rendszeres töltés mellett a fogyasztás is kedvezően alakulhat.

Persze a modern autók egyik jellegzetességéről, a vezetéstámogató rendszerek sokaságáról sem feledkezhetek meg. Az Acrossban szinte mindenre jut egy figyelmeztetés: csipog, világít, jelez, figyeli a vezető figyelmét, és időnként arra is emlékeztet, hogy ideje lenne megállni pihenni vagy meginni egy kávét. Az útitársammal többször is megállapítottuk, hogy a sok segítség néha már kissé soknak érződik, különösen akkor, amikor az ember még csak ismerkedik az autóval, és a különféle jelzések inkább elvonják a figyelmét. Persze a két nap végére ezeket is megszoktuk, és a biztonsági funkciók jelentőségét sem vitatom, de kétségtelen, hogy a modern autók használatához ma már egyfajta új rutinra is szükség van.

Egy apró étterem Hosszúhetényben, amiért messziről is érdemes útnak indulni

A Mecsek felé vezető út önmagában is élmény volt, az első gasztronómiai megállónkat pedig különösen vártam, ugyanis a hosszúhetényi Hosszú Tányér ugyanis már jó ideje szerepelt a bakancslistámon, most pedig végre lehetőségem nyílt személyesen is megismerni. A Zengő lábánál fekvő településen működő apró étterem Horváth Attila séf és Hosszú Franciska közös vállalkozása, amely az elmúlt években a hazai vidéki gasztronómia egyik figyelemre méltó szereplőjévé vált. A Michelin Guide által is ajánlott Hosszú Tányér a 2026-os Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban a 33. helyen szerepel, ami különösen szép eredmény egy ilyen kis létszámmal működő műhelytől.

Az étterem egyik legérdekesebb sajátossága ugyanis éppen az, hogy a vendéglátás szinte teljes egészében két ember munkájára épül. Attila a konyháért felel, Franciska pedig a vendégeket fogadja és kíséri végig az étkezésen. A mindössze néhány asztalos vendégtérben egészen személyes kapcsolat alakulhat ki a házigazdák és a vendégek között. Ezt a közvetlenséget mi is megtapasztalhattuk, Franciska mesélt az étterem indulásáról, a régi épület történetéről, a Michelin-ajánlás jelentőségéről és arról is, mennyire fontos számukra, hogy valóban legyen idejük beszélgetni a hozzájuk érkezőkkel. Az egész helynek olyan szerethető, otthonos hangulata van, amelyet nehéz mesterségesen megteremteni.

A Hosszú Tányér alapvetően többórás, szezonálisan változó kóstolómenüs élményre épít. A 2026-os koncepció szerint a 6+4 fogásos ételsor legalább háromórás program, amelyhez különleges italpárosítások is választhatók. Az ételek a magyar konyha hagyományaiból merítenek, miközben Attila saját elképzelései, a szezonális alapanyagok és a kortárs művészet is fontos szerepet kapnak. A fogásokhoz egyedi tervezésű kerámiák készülnek, a vendégtérben látható műalkotások pedig a menüvel együtt változnak. Mi ezúttal a teljes kóstolómenü helyett kifejezetten a sajtóút résztvevőinek készített falatokból kaptunk ízelítőt. Megkóstolhattuk többek között a helyi Mecsekecske sajtját, az én személyes kedvencem pedig egy panna cotta volt. Bár a látogatásunk rövidebb volt egy hagyományos éttermi élménynél, így is sikerült megértenem, miért vállalják sokan a hosszabb utazást ezért a helyért.

A Hosszú Tányér számomra tökéletes példája annak, hogy a vidéki gasztronómia legizgalmasabb képviselői sokszor egészen apró településeken találhatók. Itt az étterem, a környezet és a házigazdák személyisége együtt adja az élményt, amiért szerintem önmagában is érdemes Hosszúhetény felé venni az irányt.

Ebéd a város felett: a Kikelet új élete

Hosszúhetény után Pécs felé folytattuk az utat, ahol egy újabb gasztronómiai felfedezés várt bennünket. A Mecsek oldalában található Kikelet kitchen & bar egészen más világot képvisel, mint a Hosszú Tányér, de éppen ez mutatja meg, milyen sokszínű a régió vendéglátása. A Kikelet Pécs egyik ikonikus helyszíne, amely 2026 nyarán, átfogó felújítást követően nyitott újra. Az újjászületés Teleky Zoltán nevéhez kötődik, a konyhát Kuzma László séf vezeti. A koncepció középpontjában a közérthető, modern bisztrógasztronómia áll, amelyben a magyar és baranyai ízek mellett nemzetközi inspirációk is helyet kapnak.

Az épület kívül-belül megújult, a modern, elegáns enteriőr pedig kifejezetten jól sikerült. A legnagyobb attrakció azonban kétségtelenül a panoráma, a város fölé magasodó étteremből elképesztő kilátás nyílik Pécsre, amelyet a ragyogó októberi napsütés csak még látványosabbá tett. Az ebéd során nálam egyértelműen a főétel, a kacsatrió vitte a prímet. A Kikelet azok közé a helyek közé tartozik, ahol a környezet önmagában is elegendő indok lehet a látogatásra, de szerencsére a konyha is hozzáteszi a magáét az élményhez.

A Hosszú Tányér és a Kikelet két teljesen eltérő vendéglátói elképzelést képvisel. Előbbi az intim, személyes, hosszú kóstolómenüs étkezésekre épít, utóbbi egy modern, panorámás bisztró, ahová akár egy kötetlen ebédre vagy baráti találkozóra is szívesen beülnék. Közös bennük, hogy mindkettő olyan hely, amely miatt érdemes felfedezni Pécset és környékét.

Egy egészen más oldaláról ismertük meg Lábas Vikit

A délutáni autózás és a szállodai bejelentkezés után az esti program egészen újfajta élményt tartogatott. A Kodály Központban Lábas Viki Az én szívem játszik című összművészeti előadását néztük meg, amelyről előzetesen meglehetősen keveset tudtam, így igazán konkrét elvárásaim sem voltak, és talán éppen ezért ért különösen kellemes meglepetés. A Margaret Island egykori énekesnőjét korábban elsősorban a zenekar könnyen befogadható, széles közönséghez szóló dalaival azonosítottam, ez az előadás azonban egy sokkal személyesebb, kísérletezőbb oldalát mutatta meg.

A zene mellett a kortárs tánc, a vizualitás és a történetmesélés is meghatározó szerepet kapott. Az előadás a gyerekkori mintákról, a személyes határokról, az önismeretről és a változásról is gondolkodásra késztetett. Viki meglepően sokat megmutatott saját érzéseiből és gondolataiból, ami szerintem kifejezetten bátor vállalás egy olyan előadótól, akit a közönség hosszú éveken keresztül egy sikeres zenekar frontembereként ismert. A táncosok és a többi közreműködő munkája szintén sokat hozzátett az összhatáshoz. Az egész produkció jóval kevésbé mainstream, mint amit Vikivel kapcsolatban korábban megszokhattunk, ugyanakkor éppen ettől vált izgalmassá.

A Magyar Suzuki és az énekesnő együttműködése már három éve tart, és a Margaret Island időszakától kezdve Viki önálló alkotói pályáját is végigkíséri. A márka 35 éves jubileumához kapcsolódó „By Your Side – Melletted minden helyzetben” üzenet éppen ezt a hosszú távú jelenlétet hangsúlyozza. A közös munka részeként életútfilm is készül az énekesnőről, aki idén szintén a 35. születésnapját ünnepli.

Az előadás után a pécsi belvárosban, a Széchenyi téren található Partisan Barban folytattuk az estét. A koktélkínálat kifejezetten széles volt, a társaság pedig annyira jól összekovácsolódott, hogy szinte észre sem vettük, mennyire későre jár. Itt találkozhattunk Vikivel is, és közben ismét eszembe jutott, miért szeretem ennyire Pécset. Egy átlagos szerda éjjel, éjfél körül is bőven volt élet a belvárosban: emberek beszélgettek, szórakoztak, megteltek a vendéglátóhelyek. Ez a fajta pezsgés korántsem magától értetődő a vidéki magyar városokban.

Zsolnay-ritkaságok a kulturális negyedben 

A második napot a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtük, ahol privát tárlatvezetés keretében ismerhettük meg a Gyugyi-gyűjteményt. Bár korábban már jártam itt, akkor idegenvezető nélkül néztem végig a kiállítást, és most ismét bebizonyosodott, mennyivel többet adhat egy tárlathoz, ha valaki a tárgyak mögött rejlő történeteket is elmeséli. A Gyugyi László által összeállított, nemzetközi jelentőségű Zsolnay-kollekció a gyár egyik legizgalmasabb időszakát, az 1870 és 1910 közötti négy évtizedet mutatja be. A historizmus, a millennium és a szecesszió korszakának különleges kerámiái között járva a Zsolnay család történetéről, a gyár fejlődéséről és azokról a technikai újításokról is rengeteg érdekességet hallottunk, amelyek világhírűvé tették a pécsi manufaktúrát.

Bevallom, az eozinmázas kerámiák soha nem tartoztak a személyes kedvenceim közé, a készítésük történetét és a különleges, fémesen irizáló felületek mögött álló technológiát viszont rendkívül érdekes volt megismerni. A tárlatvezetés után egészen más szemmel néztem a kiállított darabokra. 

Két nap, ami átírta a Suzukiról alkotott képemet

A Zsolnay-látogatás után már csak a hazafelé vezető út maradt hátra. Bevallom, a rendkívül intenzív két nap után ezúttal örömmel átengedtem a vezetést az útitársamnak, és inkább az anyósülés kényelmét élveztem. Az Acrossban eltöltött idő összességében nagyon pozitív benyomást hagyott bennem. A tágas utastér, a kényelmes ülések, a kiváló zajszigetelés és a magabiztos menetteljesítmény alapján kifejezetten jó választásnak tartom hosszabb utazásokhoz, különösen családok számára. A vezetéstámogató rendszerek sokaságát ugyan szokni kell, de az autó kényelme és sokoldalúsága számomra meggyőző volt.

A Magyar Suzuki 35 éves hazai történetét nézve egyébként is érdekes belegondolni, mekkora utat tett meg a márka az első esztergomi Swiftek óta. Az 1991-ben alapított vállalat 1992-ben kezdte meg a sorozatgyártást Magyarországon, 2024 februárjában pedig már a négymilliomodik magyar gyártású Suzuki gördült le a gyártósorról. A mai kínálatban a hagyományos és hibrid modellek mellett már a teljesen elektromos eVITARA is helyet kapott, amely idén Lábas Viki mindennapi útitársa.

A sajtóút végére azonban legalább annyira emlékezetes maradt maga az utazás, mint az autó. Ritkán fordul elő, hogy egy kétnapos program ennyire tartalmas legyen, miközben egyetlen pillanatra sem éreztem erőltetettnek vagy túlzsúfoltnak. Ebben a szervezőknek és a remek társaságnak is komoly szerepe volt. 

Pécs ismét emlékeztetett arra, miért tartozik a kedvenc magyar városaim közé: a Mecsek őszi színei, a Hosszú Tányér személyessége, a Kikelet panorámája, a belváros éjszakai élete és a Zsolnay Negyed kulturális kincsei külön-külön is elegendő indokot adnának a visszatérésre. A Suzuki Across pedig bebizonyította, hogy a „mi autónk” ma már egészen mást is jelenthet, mint amire a kilencvenes évekből emlékszünk.