Az olasz design régóta közel áll hozzám, legyen szó divatról, lakberendezésről vagy éppen autókról. Szeretem azt a fajta stílust, amely bátran használ színeket és feltűnő részleteket, mégis pontosan érzi, hol van az a határ, amely után mindez már sok lenne. A Fiat 600 Hybrid esetében már elsőre azt éreztem, hogy nőies, játékos és messziről felismerhető, mégsem harsány. Az együtt töltött egy hét alatt pedig az is kiderült, hogy a látvány mögött egy meglepően praktikus autó rejtőzik, amely méretben számomra szinte pontosan azt az arany középutat hozza, amit a mindennapokban keresnék.
Van valami az olaszokban
Bevallom, a Fiat 600 már a vezetés előtt előnnyel indult nálam, az olasz design számomra általában egy fokkal bátrabb, játékosabb és feltűnőbb annál a visszafogott eleganciánál, amit például a skandináv vagy a francia tervezéshez szokás társítani, mégis ritkán érzem öncélúan harsánynak. Van benne szín, karakter és egy kis játékosság, és pontosan ezt kaptam ettől az autótól is.
Már a tesztautó színe is telitalálat volt, a pasztelles, kékes-zöldes árnyalat a fekete tetővel és tükörházakkal, valamint a látványos 18 colos felnikkel együtt feltűnővé teszi a 600-ast, miközben megmarad könnyednek és szerethetőnek. A kerekded formák és az ovális lámpák miatt van benne valami kedves, az egész autó megjelenése pedig jóval játékosabb annál, mint amit az utóbbi évek egyre robusztusabb autóinál megszoktunk.

A Fiat ráadásul szemmel láthatóan élvezte, hogy a modell nevével is játszhat, a 600-as szám ott van az autó orrán a klasszikus Fiat-logó helyén, visszatér a lámpák mellett, a küszöbnél, a kormányon és a középkonzolon, majd beszállás után az üléseken is folytatódik. Utóbbiak szerintem önmagukban megérdemelnek néhány mondatot: a világos kárpitot türkiz paszpól, türkiz 600-as hímzés és a modell nevéből kialakított minta dobja fel. Nyilván ez sem az az enteriőr, ahová egy olvadó csokifagyival gondolkodás nélkül bepattannék, de látványra az egyik kedvenc belsőm volt az utóbbi időben.
Kicsi? Nagy? Pont jó!
A 600-as nevet korábban kevésbé ismertem, így a Fiat 500-ból kiindulva volt bennem némi félelem azzal kapcsolatban, hogy vajon mennyire lesz apró. A mindennapokban én is egy kifejezetten kis méretű autóhoz vagyok szokva, aminek városban rengeteg előnye van, utazásnál viszont hamar előkerül a klasszikus probléma: ki mit visz, és vajon hová fogjuk mindezt bepakolni?

A Fiat 600 ebből a szempontból számomra szinte tökéletes középút. 4,178 méteres hosszával még mindig kompakt autó, ezért Budapesten nagyon könnyű vele közlekedni, manőverezni és parkolóhelyet találni. Közben az utastérben már egyáltalán nincs kisautós érzésem, négyen is kényelmesen elfértünk benne, ketten pedig egy teljes hétvégi utazásra pakoltunk be úgy, hogy a bőröndök és a különböző táskák elhelyezése egy pillanatig sem okozott fejtörést. Ebben sokat segít a 385 literes csomagtartó, ráadásul lehajtott hátsó ülésekkel 1256 literre növelhető a tér, így a méretei ellenére meglepően jól pakolható.
A városban érzi magát igazán otthon
A tesztautóban a 110 lóerős, 48 voltos hibrid hajtás dolgozott. Az 1,2 literes, háromhengeres turbómotorhoz egy 28 lóerős elektromotor és hatfokozatú automata váltó társul. Araszolásnál, parkoláskor és kisebb sebességnél többször is leáll a benzinmotor, a lassításkor visszanyert energia pedig az apró akkumulátorba kerül. A technika mögött mindössze egy 48 voltos rendszer és 0,432 kWh ténylegesen használható kapacitású akkumulátor áll, vagyis egészen más konstrukcióról beszélünk, mint egy tölthető plug-in hibrid esetében.
Autópályán is jól tejesít
Bár a 600-as karaktere alapján egyértelműen könnyű elképzelni városi autónak, a nálam töltött idő során egy hétvégi utazás is jutott neki, így autópályán is bőven volt időm kipróbálni. Itt sem éreztem kevésnek: kényelmesen lehetett vele tartani az autópályás tempót, a mérete pedig hosszabb úton sem járt azzal az érzéssel, hogy túl kicsi autóban ülünk.

Papíron 10,5 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége 184 km/h, vagyis a 110 lóerős változat számai inkább a hétköznapi használatról szólnak, mint sportos ambíciókról. Szerintem ez teljesen rendben is van ennél az autónál, aminek a fogyasztása 4,8-5,5 l/100km között alakult.
Az a fajta autó, amit el tudnék képzelni magamnak
Talán ez mondja el a legtöbbet a Fiat 600-ról: a teszthét végére azon kaptam magam, hogy ezt az autót simán el tudnám képzelni a saját hétköznapjaimban. Városban pont akkora, hogy könnyű legyen vele közlekedni és parkolni, közben egy hétvégi utazáshoz már elegendő helyet kínál, négy emberrel is használható, és az autópályától sem jön zavarba.

A világos, játékos belső, a színes részletek, a különleges fényezés és a mindenhol felbukkanó 600-as motívumok olyan karaktert adnak neki, amelyből ma talán kevesebb van az utakon, mint szeretnék. Az olasz design egyik legvonzóbb tulajdonsága éppen az, hogy mer látszani, mer egy kicsit játékos lenni, közben pedig érzi, hogy mikor kell megállni. A Fiat 600 pedig ezt a hétköznapokban is könnyen használható méretbe csomagolja




