Súlyosan beteg kislánynak épített mini szabadidőautót a Lexus

Írta:
Drive Me Baby

A Lexus LX-re hajaz az életmódjármű

A Lexus LX csúcskivitelű szabadidőjármű jellegzetes stílusjegyeit magán viselő jármű arányosan megnövelt ajtónyílást kapott, ami a csekély hasmagassággal együtt megkönnyítik a beszállást Finley számára. Mivel a hatéves kislánynak nehézséget okoz huzamosabb ideig ülni, az ülést úgy alakították ki, hogy az határozottan megtámassza a csípőjét. A fejtámasz állítható, a biztonsági öv pedig ötpontos, így stabilan az ülésben tartja a gyermeket.

Merész lila fényezést kapott az autó

Az egészséges gyermekek számára nem okoz kihívást a kormányzás, ám a legtöbb CP páciens ahhoz sem elég erős, hogy megragadja a kormánykereket, nem hogy el is fordítsa azt. Ugyanez igaz a pedálok kezelésére. Finley ezért a kartámaszba beépített botkormánnyal irányíthatja Lexusát, elektronikus jelekkel szabályozva a kormányművet, a gázt és a féket.

A lila szabadidőjármű teljesen személyre szabott

A különleges Lexus életmódjármű egyetlen példányban készült el, ám a Lexus terméktervezésért és stratégiáért felelős alelnöke, Cooper Ericksen szerint a projekt ennél jóval nagyobb jelentőséggel bír. „A Lexus emberközpontú dizájnfilozófiája arra ösztönöz bennünket, hogy minden esetben az emberek igényeihez és szükségleteihez igazodó járműveket alkossunk. Ez hatványozottan fontos volt ebben az esetben. Amellett, hogy reményeink szerint hozzájárultunk egy gyermek életminőségének javításához, új távlatok nyílhatnak meg előttünk az emberközpontú tervezés terén.”

A különleges Lexus életmódjármű egyetlen példányban készült el

Apropó, emberközpontú tervezés: a Lexus a tervezés előkészítésekor nem csupán Finley pontos testméreteit kérte el a szülőktől, hanem a kislány kedvenc színére is rákérdezett. Ezért kapott merész lila fényezést az autó: hogy ne csak testre szabott, de tökéletes is legyen. Az alapítvány és a Lexus együttműködéséről az alábbi videóban többet is megtudhatsz:

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.