A SsangYong Korando alacsonyabb ára ellenére nem szűkölködik a vezetéstámogató rendszerekben sem. Az általunk tesztelt felszereltségben megtalálható volt többek között az adaptív sebességtartó automatika, a holttérfigyelő rendszer, a parkolóhely elhagyást figyelő rendszer, illetve a sávttartó asszisztens is. Utóbbi nagy meglepetésemre tökéletesen teljesítette szolgálatát. Először hangjelzéssel figyelmeztet, majd ezt követően tényleg nagyon finoman vezet vissza minket a helyes útra. A felfestések azonban itt is szükségesek voltak, hogy hibátlanul figyelmeztessen a rendszer.
Egy másik meglepetés volt a tolatás közben segédkező keresztforgalom figyelő, ami szintén kitűnően működött. De az én egyik személyes kis kedvencem a kocsisor indulására figyelmeztető rendszer volt. Minden alkalommal, amikor előttem elindult a kocsisor – és én éppen a tájban gyönyörködtem – a Korando tette a dolgát és hanggal, valamint a műszerfalon megjelenő üzenettel jelezte, hogy ideje visszacsöppennem az araszoló autósok népes táborába. Biztonságban tehát egyértelműen a prémium autók sorába tartozik ez az SUV. Ha pedig az iménti felszereltség nem lenne elég, számos továbbit is kérhetünk, mint például az éberségfigyelő, vagy éppen a követési távolságra figyelmeztetés.
A 163 lőerős, 280 Nm nyomatékkal rendelkező Korando hatalmas mérete ellenére egyáltalán nem lomha. Kifejezetten örültem, hogy egy ekkora autóhoz nem a mostanában egyre divatosabb 1000 köbcentis motort társították. Azt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy az álló helyzetből történő elindulás esetén a motor elég hangos, és kevés helyzetet leszámítva bizony 3000-es fordulatig fel is pörög. Vezetés közben tökéletesen kilátni minden irányban, és annak ellenére, hogy kifogástalanul csillapítja az út egyenetlenségeit, mégsem érződik sterilnek az egész. Az asszisztenciák jól működnek, néha picit túl érzékenyen és hangosan, de mégsem annyira, minta az index visszajelző. Valami miatt ugyanis a megszokott, halk pittyegés a Korando esetében kifejezetten hangos. Egy idő után biztosan megszokható, de picit furcsa és bosszantó tud lenni egy korai reggelen.
És hogy mindez mennyibe kerül? Kiderül a következő oldalon!
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…
Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…
Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…