Spanyolország már június 21-én megnyitja határait az uniós polgárok előtt

Írta:
Drive Me Baby

Spanyolország június 21-től korlátozások nélkül fogadja az Európai Unió tagállamaiból érkezőket – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján múlt hét vasárnap.

A kormányfő elmondta: június 20-án jár le a járvány miatt elrendelt szükségállapot, és ezzel összhangban a határokon feloldják a három hónapja bevezetett szigorításokat. Többek között a kötelező kéthetes karantént a beutazókkal szemben, illetve, hogy csak a spanyol állampolgárok, az itt élő külföldiek, a diplomaták, a személy- és áruszállítók és a határokon naponta ingázó munkavállalók léphetnek be az országba. Kivételt képez Portugália. A két ország július elsején nyitja meg határait egymás felé egy nagyszabású ünnepség keretében az állam- és kormányfők részvételével.

Spanyol turizmus és autóipar a két legfontosabb ágazat

A turizmus mellett az autóipar is fontos az ország gazdasági stabilitásához (Fotó: Unsplash/Blair Vermette)

Spanyolország ettől a naptól kezdve fokozatosan fogadja a harmadik, vagyis nem uniós országból érkezőket is, amennyiben járványügyi helyzetük ezt lehetővé teszi – közölte a miniszterelnök. Pedro Sánchez hangsúlyozta a gazdaság helyreállításának fontosságát, kiemelve a turizmust és az autóipart. Mint mondta, mindkét ágazat ösztönzésére tervet dolgozott ki a kormány, amelyet a jövő héten ismertet.

Az autóipar esetében több mint 3,7 milliárd eurós programról van szó, amely egyebek mellett az elektromos járművek vásárlását támogatja – tette hozzá. Az autógyártási ágazatból származik a spanyol hazai össztermék (GDP) egytizede, az autóipar közvetlenül 650 ezer, közvetve pedig több mint kétmillió embernek ad munkát.

Lapozz és megtudod, mit érdemes még tudni a spanyol turizmus újraindulásáról.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.