Az alábbi produkció cirkuszi mutatványnak is beillene, ám ezúttal egészen másról van szó. A Toyota Research Institute legújabb fejlesztési projektje keretében sorőr nélkül driftel a versenyautó – a GR Supra látványánál kevés ijesztőbb, ugyanakkor lenyűgözőbb kép létezik.
Száguldás, veszély, adrenalin – sokaknak ez jut az eszébe a motorsportról, az autóversenyzőkről. Csakhogy van az éremnek egy másik oldala is. Az igazán jó pilóták ugyanis rendkívül kifinomult érzékszervekkel, bámulatos helyzetfelismerő és döntéshozatali képességgel és villámgyors reakciókkal rendelkeznek. Ehhez elengedhetetlen a velük született tehetség, ám briliáns teljesítményük mögött rengeteg gyakorlás és tanulás van. Márpedig ha valamihez érzék és tanulás szükséges, arra elvileg a mesterséges intelligencia is alkalmas. Esetében a megfelelő hardveres és szoftveres háttér (érzékelők és vezérlő programok) jelentik a génekbe kódolt adottságok technológiai megfelelőjét, a gyakorlás dolgában minden hús-vér élőlénynél ügyesebb az AI. És ha minden feltétel adott, a végeredmény, azaz a kifinomult képesség elsajátítása sem marad el.
A Toyota Research Institute munkatársai a Stanford Egyetemmel együttműködésben tanították meg a Toyota GR Supra versenyautót önállóan driftelni. A kifinomult szoftveres vezérlés a fékek, a kormánymű és a gáz megfelelő szabályozásával képes a kontrollált csúszás állapotában tartani az autót. Hogy mindennek mi köze van a mindennapi közlekedéshez? A Toyota azt reméli, hogy egy autóversenyzői képességekkel rendelkező önvezető program hatékonyabban tudja majd elkerülni azokat a baleseteket, amikor villámgyors reakciókkal nemcsak elkerülhető az ütközés, de a manővert követően a jármű képes stabilizálni is önmagát. Habár a demonstrációban teljesen önállóan driftel az autó, a projekt során szerzett tapasztalatok már azelőtt is biztonságosabbá tehetik az autóvezetést, hogy megvalósulna a teljesen önjáró gépkocsi álma.
Fotók: Toyota Research Institute
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…