Megláttam és lenyűgözött az új plug-in hibrid Škoda Superb. Mikor tesztautót kapunk, mindig azon „izgulok”, hogy csak ne fehér legyen. Most ez abszolút nem érdekelt. Sőt, a fehérnél elegánsabb színt nem is tudtam volna elképzelni ennek a Laurin&Klement felszereltséggel ellátott Škoda Superb iV-nek. Már a képek önmagukért beszélnek, de mutatjuk, mit tapasztaltunk!
A Superb lassan két évtizedes múltat tudhat maga mögött. Korábban sok Superb elit taxit láthattunk az utakon, de nem volt ritka, hogy államtitkári autónak választották a modellt. Cégvezetők szintén előszeretettel ültek be a kormánya mögé, így mára egyértelműen presztízs értéke lett. Méretei alapján pedig akár családi autónak is ideális, ha valaki a népszerű SUV-ok helyett valami másra vágyna.
A 2015 óta készülő harmadik generációs Škoda Superb a cseh gyártó valamennyi modellje közül elsőként kapta meg a hibrid hajtást, így zöld rendszámmal még csábítóbb lehet. A modellt továbbra is jellegzetes, helyenként szögletes kontúrok, éles, dinamikus vonalak, valamint tökéletesen kiegyensúlyozott arányok és nagy üvegfelületek jellemzik. A minden eddiginél zöldebb Superb könnyen beazonosítható a csomagtartónál elhelyezett iV-jelölés, vagy az új „Air Curtain” hűtőmaszk alapján, ami méhsejt textúrájú levegőbemenetet kapott.
Az autó eleganciáját tovább fokozzák a 17 colos Stratos, vagy az opcionálisan választható 19 colos Vega Aero könnyűfém tárcsák. A széles, LED-technológiás fényszórók ugyancsak vonzó megjelenést kölcsönöznek a legújabb Superbnek. Erre a kocsira tuti mindenki felkapja a fejét!
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…