Az újonnan elérhető plug-in hibrid technológiát a VW konszern évek óta alkalmazza a Golfnál és a Passatnál, így az autó lényegében egy bevált megoldást örökölt. A 85 kW-os elektromotort a hatfokozatú duplakuplungos váltóba, a 13 kWh teljesítményű lítium-ionos akkumulátort a hátsó ülések alá építették be. A töltőcsatlakozó a hűtőmaszkba, a 115 kW-os TSI benzinmotor elé került, tehát lényegében szinte alig észrevehető változásokat hozott a hibrid technológia.
Az új Superb minden értelemben megőrizte tágas és kényelmes utasterét. Hátul szembetűnően nagy a lábtér és a belmagasság is. Az ISOFIX-rögzítési pontokkal két babaülés rögzíthető, és a gyerekeknek is marad elég hely ahhoz, hogy ne az első ülések háttámláján gyakorolják a focitudásukat.
A tesztelt Škoda Superb Laurin & Klement felszereltséggel érkezett. Az autóról első ránézésre sugárzott a modern elegancia. Utólag úgy érzem, ennek köszönhető, hogy annyira belopta magát a szívembe. Bőrülések, hátsó ablakoknál elérhető napellenző roló, 12 hangszórós Canton-hangrendszer, műszerfalon végig futó vékonycsíkos, éjszakai LED-világítás, háromzónás klímaberendezés, és ez csak az ízelítő.
Olyan design és technikai elemek kerültek ebbe a felszereltségi csomagba, amelyek tökéletes összhangban vannak a Superb által képviselt értékekkel. A 18 colos könnyűfém keréktárcsák, a nagy felületű, színes, digitális fedélzeti komputer kijelző („Maxi Dot”), valamint az adaptív lengéscsillapítás szabályozás (DCC) csak tovább fokozzák a luxusérzést.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…
Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…
Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…