Akár egy autós kirándulás keretein belül is útba ejtheted a családdal a csehországi Mlada Boleslav városát, mert itt található a ŠKODA Múzeum. Ez pedig kötelező látnivaló az autórajongó felnőtteknek és gyerekeknek. A múzeum ráadásul most egy igazán különleges veterán luxuslimuzint is bemutat, amelyből mindössze 158 darab készült a ’40-es években.
Már a harmincas években is az akkori ŠKODA-kínálat csúcsmodelljét jelölte a SUPERB típusjelzés, a hathengeres sorozat „koronája” pedig a háború utáni igen ritka SUPERB OHV volt. Az 1946 és 1949 között készült példányok különösen igényes kivitelben készültek. E modellek egyike az az 1948-as évjáratú példány, amelyet a kiállítása előtt három évig teljeskörűen restaurálták. Gyakorlatilag újkori állapotát állították vissza. Az impozáns jármű immár a ŠKODA Múzeum újabb gyöngyszeme. Elsőként a szeptember 1-ig tartó „Kvasiny – 70 év a szárnyas nyíl jegyében” időszaki kiállításon tekinthető meg.
A SUPERB típusjelzés egyébként az idén ünnepli a 85. jubileumát. A 640 SUPERB formájában 1934. október 22-én mutatta be a ŠKODA első modelljét, amely ezt a nevet viselte. Hosszabb kihagyás után 2001-ben jelent meg ismét a márka palettáján: hét év alatt mintegy 136 ezer darabot szállítottak ki az ügyfeleknek. A második generáció 2008 és 2015 között több mint 600 ezer kiszállított példányával nagy sikert aratott. A harmadik nemzedék pedig hálózatról tölthető, hibridhajtású kivitelben hamarosan megérkezik a piacra.
Ha rajongsz a régi járgányokért, belföldön is találsz látnivalókat. Keszthelyen, a veterán autó múzeum kiállításán azt mutatják be, hogy miként alakultak át a hintók automobilokká. Székesfehéváron pedig július 21-ig nézheted meg az Ikarus busz kiállítást.
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…