Shania Twain
(flickr.com)

A békés, felhőtlen gyermekkor csupán álom maradt a ’90-es évek egyik legnépszerűbb énekesnője számára. Shania Twain élete legsötétebb időszakáról mesélt a Guardian magazinnak, felidézve a mostohaapja által elkövetett szexuális erőszakot és testi bántalmazást. Következzen Shania Twain gyerekkora, és annak legsötétebb pillanatai. Felnőtt tartalom!

Az erőszak családi vonás

Az énekesnő egy olyan környéken nőtt fel, ahol kevés munkalehetőség, még kevesebb pénz, viszont annál is több erőszak volt. Twaint szülei már egészen kiskorától kezdve fellépésekre kényszerítették. Az alig nyolcéves kislány bárokban kezdett el énekelni, az ebből megkeresett fizetségét pedig szüleinek kellett leadnia. Nem indult könnyen Shania Twain gyerekkora.

Shania a Guardiannak adott interjújában a következőkre emlékezett vissza: “Édesanyám is nagyon erőszakos személyiség volt, ahogyan a mostohaapám. A bántalmazás a mindennapjaink részévé vált. Azt hittem, egyszer majd megölik egymást. Számos éjszaka telt el úgy, hogy inkább megvártam, amíg elalszanak, így biztos voltam abban, hogy még élve tértek nyugovóra. Néha volt, hogy az éjszaka közepén felkeltem, és megbizonyosodtam róla, hogy még lélegeznek.”

Shania Twain
(flickr.com)

A következő oldalon további borzalmas titkokat tudhatsz meg Shania Twain gyerekkoráról.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2