Ahogyan azt ebben a cikkünkben is megírtuk: a kérdés ma már nem az, hogy elég fejlett-e a technológiánk a légi közlekedés forradalmasításához, hanem az, hogy a piaci szereplők mikor és milyen üzleti modellekkel szállnak be a versenybe. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy nyakunkon a jövő: a repülő autókra – ide tartozik a repülőtaxi – keveset kell már csak várni.
A Toyota az idei olimpiára ugyanis repülő autót (is) fejleszt, nemrég pedig a Boeing és a Porsche is bejelentette: egy prémium városi légi járművet fejlesztenek közösen. Most pedig az Uber és a dél-koreai Hyundai lépett színre: közös fejlesztésű repülőtaxi prototípust mutattak be. Az eszköz akár 300 kilométeres sebességre is képes.
Az elektromos meghajtású, majdnem háromszáz kilométer per órás végsebességű, négy ember szállítására képes jármű tesztelését már idén megkezdik. A tervek szerint három éven belül a piacra is kerül a most még S-A1 névre keresztelt típus. Az utasokon kívül kezdetben egy pilóta is ül majd a száz kilométeres hatótávú, elsősorban városi közlekedésre tervezett gépben. Később azonban teljesen önvezetővé fog válni. A tervezők a biztonságra is figyeltek, a rotorok helyettesíteni tudják egymást meghibásodás esetén, és a fülkében ejtőernyőt is elhelyeznek.
A Morgan Stanley tavalyi becslése szerint a légitaxizás húsz év múlva több mint ezermilliárd dolláros üzlet lesz, ezért egyre több cég próbálja megvetni a lábát ebben a szektorban. Az amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat, a Boeing a Volkswagen-csoport sportmárkájával, a Porschével közösen fejleszt repülni képes elektromos autót, a kínai Geely pedig részesedést vásárolt egy ígéretes német startupban, a Volocopterben.
A szakértők szerint azonban a működő prototípus nem elég, a repülőtaxi előtt még rengeteg kihívás van, mielőtt forgalomba állhat. A terület jogilag például még egyáltalán nincs szabályozva. Szintén hatalmas feladatnak tűnik a városi környezet átalakítása olyan módon, hogy a repülő járművek biztonságosan tudjanak közlekedni.
Forrás: Turizmus Online
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…