Rakott ételek azokra a napokra, amikor nincs kedved főzőcskézni

Írta:
Drive Me Baby

A rakott ételek műfaja igazán hálás, hiszen csak összeállítjuk, rétegezzük a tepsibe, és már dobhatjuk is be a sütőbe. Azaz kevés munkával sokat, finomat, laktatót kapunk, arról nem is beszélve, hogy összesütve az ízek is sokkal intenzívebbek lesznek. Ráadásul van élet a rakott krumplin túl is, éppen ezért ezt a klasszikust most ki is hagytuk a válogatásból. Íme 3 szuper rakottas recept, amit feltétlenül ki kell próbálnod!

1. Pastitsio – a görög rakott tészta

(Fotó: Ízes Élet)

Hozzávalók (4 személyre):

  • 25 dkg makaróni tészta
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 75 dkg sertés-marha darált hús
  • só, őrölt fekete bors
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 1 késhegynyi őrölt fahéj
  • 4 kis ág oregano
  • 25 dkg aprított paradicsom (konzerv)
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld
  • 5 dkg vaj + a tepsi kikenéséhez
  • 4 evőkanál liszt
  • 5 dl langyos tej
  • reszelt szerecsendió
  • 10+10 dkg tetszőleges félkemény sajt (pl. gruyere)

Elkészítés:

A makarónit lobogó, enyhén sós vízben  fogkeményre főzzük. Mikor elkészült, leszűrjük.

Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, majd a megtisztított, finomra vágott vörös- és fokhagymát párolni kezdjük rajta. Rátesszük a darált húst, és erős lángon, kevergetve fehéredésig sütjük. Fűszerezzük sóval, borssal, fűszerpaprikával, fahéjjal és az oregano lecsipkedett leveleivel. Hozzáöntjük az aprított paradicsomot és a bort, majd lassú tűzön sűrű raguvá főzzük. Végül belekeverjük a finomra aprított petrezselymet.

Egy másik serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, habverővel simára keverjük. Fokozatosan hozzáöntjük a tejet, sóval, kevés borssal és reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Hozzászórunk 10 dkg reszelt sajtot, és folyamatos keverés mellett sűrű besamelmártássá főzzük.

Egy nagy méretű sütőtálat vékonyan kikenünk vajjal. A kifőtt tészta 3/4-ét összekeverjük 4 evőkanálnyi besamellel, és a sütőtálba simítjuk. Ráhalmozzuk a húsos ragut, erre kerül a maradék tészta és a többi besamel. Tetejét megszórjuk a másik 10 dkg-nyi reszelt sajttal, és 180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt összesütjük.

Csigó Zita receptje

A különleges rakott ételek receptjei a következő oldalon folytatódnak.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

A Porsche 911 GT3 RS-nek két kereke is lehet: így találkozott a sportautó és a kerékpár

Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…

2026. 09. 05.
  • Autók

Yaris Csodaországban – Ahol minden kanyar új történet

A legtöbb útnak  pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…

2026. 09. 05.
  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.