Puzsér Róbert nem áll le, ismét keményen beleszállt Puskás Petibe

Írta:
Drive Me Baby

Egy ideig úgy tűnt, lecsendesedett a Puskás Peti-Bakács Tibor között kirobbant vita, amelybe azóta Majka és Puzsér Róbert is beszállt. Nos, úgy néz ki, hogy a kritikus nem tudja annyiban hagyni a témát: a minap egy újabb írással jelentkezett be közösségi oldalán, amiben minden eddiginél durvább szavakkal illette Puskás Petit, vette észre a Blikk. Ez is érdekelhet: ByeAlex barátnője félmeztelen fotóval forrósította fel az Instagramot

„Ez a hitvány kis szarházi semmit sem változott” – Puzsér nem fogja vissza magát, ha Puskás Petiról van szó

Puzsér Róbert Facebook-oldalán most egy személyes élményét osztotta meg Puskás Petivel kapcsolatban, ami a Bakács Tiborral kipattant ügy után jutott eszébe. Mint ismeretes a volt megasztáros zsűritag azzal „vádolta” meg a The Biebers frontemberét, hogy nincsen személyisége. A kritikus erre felidézte, hogy néhány éve ő és az énekes együtt zsűriztek egy YouTube-tehetségkutatóban, ahol Peti „természetesen rendkívül nagy arccal szállította a maga fölényes és minden téren érvénytelen puskáspetiségét.”

„Volt azonban valami, ami még tőle is váratlanul irritáló volt, mégpedig az, amilyen szemérmetlenül szerepeltette személyes szponzorát, a Red Bullt valamennyi megszólalása alkalmával. Amikor épp nem ivott az aluminiumdobozból, a kamerát ravasz influenszer módjára mindig arra fókuszálta. Pár hét elteltével úgy érzetem, hogy ez már nyílt provokáció. (…) (N)em bírtam szó nélkül hagyni, hogy egy műsort, amiért amúgy fizetést kap, ilyen gátlástalanul tegyen a szponzora promóciójává, úgyhogy szóvá tettem a hülyegyerek arcpirító pofátlanságát. A hatás nem maradt el: Puskás Peti a következő zsűrivideójában már nem szerepeltette a fémdobozt, hanem szerzett egy másfél literes Red Bullt, és azzal flexelt.” Puzsér szerint a közelmúltban kialakult botrány, és ahogyan azt Puskás Peti kezelte nyilvánvalóvá tette számára, „hogy ez a hitvány kis szarházi semmit nem változott.”

Itt azonban még nem ért véget Puzsér Róbert terjedelmes Facebook-bejegyzése… Ha érdekel, mivel vádolja a kritikus a mai magyar kereskedelmi mainstreamet, kattints ide.

A legfrissebb sztárhírekért kattints ide:

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.