Főszerepben a Porsche Targa: Az ikonikus modell 55 éves története

Írta:
Drive Me Baby

A Porsche 911-es Targa több mint 50 évvel megjelenése után a mai napig az egyik legikonikusabb sportautó a világon. Az akkoriban még semmi addigi sportautóhoz nem fogható kialakítása egy érdekes eseményhez fűződik. Az ’60-as évek elején ugyanis sokan, főleg az Egyesült Államokban megkérdőjelezték a kabrió autók biztonságát. A dolog egészen odáig fajult, hogy Amerikában egy ideig komolyan fontolóra vették a kabriók szövetségi szinten való betiltását. Szerencsére ekkor lépett a képbe a Porsche.

Olyan, mint egy kabrió, de mégsem az

A stuttgarti cég Ferdinand Porsche közreműködésével kialakított egy merőben új karosszériát a sportautóihoz. Az új kialakítást a versenyautókban található biztonsági elemek ihlették, így kerülhetett a Porsche 911-be egy bukókeret is. A másik újdonság egy kivehető tetőelem volt, amelyet akár kényelmesen a csomagtartóban is lehetett tárolni. Emellett megtalálható volt egy vászontető is, amely szépen hozta a 911 kupé vonalait. Az új modell készen állt a bemutatásra, már csak a név hiányzott. Az új 911 a nevét egy szicíliai versenypályáról, a Targa Florio-ról kapta, ahol az 1950-es évek óta a Porsche kiemelkedő sikereket ért el. Az autó készen állt a nagy bemutatóra.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.
  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…

2026. 07. 20.
  • Hírek

Páncélba öltözött Aston Martin érkezik a Call of Duty világába – ilyen lenne, ha a luxus találkozna a hadviseléssel

Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…

2026. 07. 20.
  • Autók

Geely Starray EM-i teszt – Lakosztály egy kínai SUV-ban

Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…

2026. 07. 19.
  • Autók

Vége a gyorshajtásnak? Az EU állítólag új, műholdas sebességkorlátozó rendszert tervez az autókba

Az Európai Unió ismét szigoríthatja a közúti közlekedés szabályozását. Brüsszelből kiszivárgott információk szerint az Európai…

2026. 07. 19.