Szent István napjára és az Új Kenyér ünnepére egy rendhagyó, töltött kenyérrel készültünk. Ez a piknikkenyér szuper választás a hosszú hétvégére, strandra, de akár a reggeliző asztal éke is lehet augusztus 20-án. A Drive Me Baby-n szeretjük azokat az ételeket, amelyeket gyorsan, különösebb hozzáértés nélkül, egyszerű alapanyagokból elkészíthet bárki. Ez most pont ilyen. Ebben a receptben pedig az a legjobb, hogy végtelen módon variálható, és igény szerint növelhető is az adag. Próbáljátok ki ti is, és ne féljetek kísérletezni az alapanyagokkal.
Hozzávalók (4 szelethez):
Elkészítés:
A tojásokat keményre főzzük. Amikor kihűltek, megpucoljuk, kettévágjuk, a sárgájákat keverőtálba tesszük. A fehérjéket kis kockákra vágjuk. A sárgájákat villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk, kikeverjük a majonézzel, majd hozzáforgatjuk a kockázott tojásfehérjét.
A túrós krémhez a krémes túrót összekeverjük a tejföllel és a fűszerpaprikával, sózzuk, borsozzuk.
A cipó tetejét levágjuk, a cipót kibelezzük (a kivájt belsejét nem kell kidobnunk, pl. fasírthoz tökéletes lesz). Ezután megtöltjük. Először beletesszük a megmosott, megszárított salátaleveleket, ezt követi a tojáskrém, a szalámi, a túrókrém, a mozzarella és végül a megmosott, karikára vágott kígyóuborka. Végül visszatesszük a cipó kalapját, és kész is a szupergyors piknikkenyér. Felszeletelve tálaljuk.
Forrás: Ízes Élet
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…