Az emberek többsége azért vágyik világ körüli utazásra, hogy elmeneküljön a szürke hétköznapok, a mindennapi problémák elől. Winkler Gábor épp ellenkezőleg: azért szeretett volna utazni, hogy minél több időt tölthessen családjával. Peugeot Boxer lett a társuk a nagy utazáshoz – de a többit mondja el ő…
Egyszer olvastam egy újságcikket: egy családról szólt, akik nekivágtak a világnak. Út közben maguk tanították a gyerekeket, és minden percet együtt töltöttek. Úgy éreztem, ezt mi is kipróbálhatnánk. Mindig is lakóautósok voltunk, sok kisebb kirándulás, nyaralás volt a hátunk mögött, azt tehát tudtuk, hogy a műfajt alapvetően ismerjük és szeretjük. Eredetileg későbbre terveztem volna a kalandot, de akárhány pedagógussal, pszichológussal beszéltem, mindenki azt javasolta, ne vegyem ki közösségből a gyerekeket: lehetőleg még azelőtt induljunk útnak, hogy beleszoknánk az iskolába. A fiam ekkor volt ötéves, a lányom három, úgyhogy hozzáfogtunk az előkészítéshez – kezdi a mesélést Gábor.
Az élménybeszámoló a következő oldalon folytatódik.
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…