Jó hírünk van azok számára, akik a munkahelyen ebédidőben, vagy otthon lustálkodva sem akarnak lemondani kedvenc távol-keleti ételükről: ettől a hónaptól a padthai házhoz jön! A Budapesten hét éve működő padthai wokbar elindította ugyanis a házhoz szállítást, az ételeket pedig a Wolt szállítja.
Az étteremlánc szerelmesei már régóta vágynak arra, hogy házhoz rendelhessék az ínycsiklandó fogásokat. A wokbár azt ígéri: csakúgy, ahogy a fővárosi hét éttermükben, úgy a kiszállított fogások esetén is minden vásárló a legfrissebb összetevőkből, frissen kapja meg az ételt. Éppen ezért, az online választható fogások köréből kikerültek a levesek és a palacsinták. Minden más összetevőt az üzletben megszokottakhoz hasonlóan kedvünkre válogathatunk össze. Élhetünk akár a padthai kedvenc összeállításaival, vagy a speciális vegán, fitt vagy gluténmentes padthai egytálételekkel is. Az online rendelésnél is elérhetők az étteremlánc signature pohárdesszertjei, illetve az üveges padteák is.
Az első körben csak tesztüzemmel működő szolgáltatás jelenleg Budán érhető el, azon belül pedig a Wolt kiszállítás teljes körzetében rendelhetnek a vásárlók. A tervek szerint szeptember végéig Pestre is kibővítik a szolgáltatást. Így egész Budapesten elérhetők lesznek a főváros egyik kedvenc thai éttermének fogásai. A rendelés egyszerű: a Wolt alkalmazás letöltése után, ha az adott területen elérhető a házhoz szállítás, nincs más dolgunk, mint kiválasztani, amit enni szeretnénk. És már érkezik is a padthai házhoz!
Nem biztos, hogy ha a finom fogásokat desszerttel, esetleg épp az Ország Tortájával szeretnéd lefojtani, azért sem kell egy tapodtat se menned. De az idei év gesztenyés és málnás torta csodáiért érdemes felkeresni a cukrászdát.
Fotók: Puskás Nóri
A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…
5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…
Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…
A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…