ország tortája boldogasszony_csipkeje
Egy torta több, mint hatszáz gramm málnát tartalmaz; fotó: MTI

Minden évben hatalmas várakozás előzi meg a Magyarország Tortája versenyt, a győztes finomság egy éven át viselheti a megtisztelő címet. Idén Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje lett az ország tortája. Magyarország Cukormentes Tortájának pedig Gyuris László szegedi cukrászmester Kicsi Gesztenye tortáját választották.

Az ország tortája a málnáról kapta a nevét

A zsűrinek idén 31 torta közül kellett kiválasztania azt a süteményt, amely magyaros ízvilágú, és az államalapítással, illetve Magyarországgal összefüggésbe hozható. Kritérium még, hogy a torták szigorúan csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak. Érdekesség, hogy a döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat. Az idei győztes neve – Boldogasszony csipkéje – a málna népies elnevezése. Ízletessége mellett gyógyhatása is figyelemre méltó, magas vitamintartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk. A friss és üde sütemény összes rétegében visszaköszön a málna, a sütit többek között málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert krém és liofolizált málnadarabok teszik ellenállhatatlanná.

MTI - ország tortája
Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmestere és a győztes torta; fotó: MTI/Balogh Zoltán

Áfonyás, mogyorós, gesztenyés és cukormentes

Magyarország Cukormentes Tortája idén egy olyan sütemény lett, amely szeletenként csupán 14,9 g szénhidrátot és 204 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet. A Kicsi Gesztenye ízvilágát a gesztenye alapozza meg, amelyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. A kreáció tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot és gabonalisztet. A cukormentes torták versenyét az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete hirdeti meg minden évben.

orszag tortaja cukormentes
A torta a harmonikus, egyedi ízei mellé elegáns küllemet is kapott

A két győztes tortát először augusztus 18-án, 19-én és 20-án Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatjuk meg.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •