Úgy tűnik, egyre közelebb érkezünk az eddig csak álomnak hitt valósághoz! Egy izraeli cég hatalmas dologba vágta ugyanis a fejszéjét. Egy olyan fejlesztésbe kezdtek kifejezetten elektromos autók számára, ami nem más, mint az öt perc alatt feltölthető akkumulátor. Amennyiben pedig piacra kerülnek az új változatú környezettudatos autók, egy teljesen új fejezet nyílik az elektromos autók piacán.
A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek során a feltöltés ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis az autó mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig – olvasható a Jediót Ahronót című újság hasábjain.
„Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését. Teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a ‘távolsági szorongást‘, vagyis a félelmet, hogy az autók elakadnak energia nélkül az autópályán” – nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról.
A fejlesztés ismertetése a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja…
Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…