2020-ban a koronavírus-járvány szinte minden téren hatással volt az emberek és az országok életére, de leginkább a gazdaságot és az egészségügyet érintette. Ebben az évben minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált, hogy Európának stabil egészségügyi rendszerekre van szüksége, amely képes alkalmazkodni a hirtelen változó környezethez és felkészült a váratlan helyzetekre. Öt olyan egészségügyi innováció következik most, amelyek az elkövetkező években nagy hatással lehetnek majd az orvostudomány és az egészségügy jövőjére. Ezeket a – jelentős részben start-up – cégeket az EIT Health segítségével mutatjuk be: ők azok, akik tavaly összesen 2,3 millió euróval támogattak európai fejlesztéseket.
A PhoenixOrthosis magyar start-up találmánya az agyvérzésen átesettek rehabilitációját segíti. A csapat egy olyan áttörő technológiával rendelkező orvosi eszközt fejlesztett ki, amellyel helyreállítható a kéz- és ujjak nyitási funkciója. Így a betegek rövidebb idő alatt visszanyerhetik a finommotorikus mozgásukat. A termék 100%-ban testreszabott eszköz, amelyet a betegeket bárhol, bármikor viselhetnek.
A litván Ligence start-up az EIT Health InnoStars Awards versenyben a dobogó első fokára állhatott fel. A csapat mélytanulás (deep learning) technológia segítségével olyan szoftvert fejlesztett, amely automatikusan tudja szegmentálni a szív anatómiai jellemzőit, valamint az orvosok számára értékeléseket és strukturált jelentéseket is készít. A Ligence segítségével költséghatékonyabban és pontosabban tudják az orvosok diagnosztizálni a betegségeket.
Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kivizsgálása rendkívül költséges és időigényes folyamat, azonban az iLof portugál csapat innovációja változtathat ezen. Találmányuk az Alzheimer gyógyszerkutatásokhoz kapcsolódó klinikai tesztekben résztvevő betegek kiválasztásában és szegmentálásában segít. Megoldásukkal a tesztekhez kapcsolódó költségek 40%-a megtakarítható, a betegek szűrésére fordított idő pedig 70%-kal csökkenthető. Költséghatékony, noninvazív, azaz beavatkozás nélküli megoldásukkal az iLof felgyorsíthatja az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kezelését.
A következő oldalon további két izgalmas egészségügyi fejlesztés mutatkozik be!
Oldal: 1 2
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…