Hónapok óta kering a pletyka, miszerint Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc egy párt alkot. Mindeddig azonban nem történt hivatalos bejelentés egyik fél részéről sem. A titkolózásnak most vége, kezdi a Bors, ugyanis a Hot! magazin csütörtöki számában maga a műsorvezető mesél kapcsolatáról és új párjáról, vőlegényéről, aki nem más, mint Mészáros Lőrinc.
„A környezetükben egyáltalán nem tabu a kapcsolatuk, szívesen beszélnek magukról” – mesélte a Hot!-nak Andi egyik, neve elhallgatását kérő kollégája.
A magazin csütörtöki számából többek között kiderül, hogyan ismerkedett meg Várkonyi Mészáros Lőrinccel, valamint az is, hogyan kerültek egyre közelebb egymáshoz. Ki tudja, talán magáról az eljegyzésről is kiderülnek információk.
A műsorvezető magánélete az elmúlt hónapokban igazi forró téma lett. Több hónapos közösségi média csend után Várkonyi Andrea március elején jelentkezett új bejegyzéssel. Ekkor már tudvalévő volt, hogy újra rátalált a szerelem, sőt még a várandósság híre is felröppent. Ezután Várkonyi Andrea ujján megjelent egy állítólag többmillió forintot érő eljegyzési gyűrű. A tévés azonban mindeddig nem kommentálta a híreket. Andrea egyébként legutóbb április 18-án, névnapján posztolt Instagram-oldalára, ahol egy szelfi kíséretében megköszönte a sok-sok jókívánságot, amit a rajongóktól kapott.
Ha érdekel, hogy mik a legforróbb sztárhírek, kattints az alábbi címek egyikére:
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…