Ilyen nincs! A hátsó ülésen mobilozott, miután önvezetésre állította a Teslát

Írta:
Drive Me Baby

Nem mindennapi látványra lettek figyelmesek a kaliforniai autópályán utazók a minap. Egy Tesla Model 3 ugyanis sofőr nélkül közlekedett a San Francisco közelében lévő Interstate 80-as autópályán. Az elképesztő szabályszegést tucatjával jelentették be a rendőrségnek, míg végül egy közelben járőröző motoros rendőr kiszúrta az ember nélküli Autopilot, azaz önvezetés módban közlekedő autót. A járőr aztán döbbenten konstatálta, hogy a sofőr valójában a hátsó ülésen tartózkodik, és éppen mobilozgat. Ismerd meg Jacy történetét, akinek élete egy vezetés közben mobilozó sofőr miatt tragikusan alakult: Így változtatta meg Jacy életét a vezetés közbeni mobilozás

„Az önvezető mód azért van, hogy a hátsó ülésen utazhassunk.”

A járőr azonnal félreállította az autóst, ami nem volt egyszerű feladat, ugyanis annak először át kellett másznia a vezetőülésbe és beülnie a volán mögé, miközben autó közel 100 km/órás sebességgel száguldott. A vezetőt, a 25 éves Param Sharmát a történtek miatt letartóztatták.

A férfi az Associateds Pressnek azt mondta, nem érti, miért kellett az éjszakát fogdában töltenie, hiszen ő nem csinált semmi rosszat. Azt is büszkén hangoztatta, hogy ő már legalább 60 ezer kilométert tett meg a Tesla hátsó ülésen utazva Autopilot mellett, mert szerinte így biztonságosabb.

Sharma meg van róla győződve, hogy az Autopilotot direkt arra találták ki, hogy a vezetőnek ne kelljen a volán mögött ülnie. „Nagyobb biztonságban érzem magam hátul, az önvezető módban, mint a volán mögött. Jobban megbízom az Autopilotban, mint bárkiben az úton.”

Instagram-bejegyzései alapján Sharma Tesláját lefoglalta a rendőrség, de már szerzett helyette egy másikat, a nagyobb Model X változatot. Ebben ugyanúgy folytatja életveszélyes mutatványát, sőt, újabban már fel is tölti az így készített videókat az internetre. Ez pedig újabb bizonyíték arra, hogy a pénz mennyisége nem egyenesen arányos az IQ-val. A férfi büntetését minden bizonnyal súlyosbítja, hogy ugyanezért a vétségért alig egy hónapja már figyelmeztették.

Azt azért tudjuk, hogy a Tesla Autopilot sincs mindig éppen a helyzet magaslatán

A fenti példák rávilágítanak arra az általános tévedésre, hogy ha a Tesla Autopilot módban van, akkor a vezető hátradőlhet és nyugodtan mobilozhat vagy szunyókálhat. Pedig ez nem is lehetne távolabb az igazságtól. A Tesla weboldalán minden leendő vásárlónak felhívják a figyelmét, hogy az Autopilot és teljes önvezető mód mellett is folyamatosan fogni kell a kormányt és figyelni az utat, hogy egy váratlan esemény vagy rendszerhiba során azonnal közbe lehessen avatkozni.

Forrás: Sky News

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.