A legnépszerűbb operett- és musicalrészletek, Webber, Bernstein, Strauss és Kálmán művei szerepelnek a Budapesti Operettszínház online újévköszöntő gáláján, amely december 31-én 15 órától ingyenesen tekinthető meg az interneten.
„A szólistákat, énekkart, musical és balett együttest felvonultató produkcióban mindenki megtalálja a számára kedves darabot – mondta Janza Kata, a társulat színművésze, szólistája. – Bár a járvány a Budapesti Operettszínház működését is érzékenyen érinti, az elmúlt időszakban az István, a királytól a Csárdáskirálynőn át A Pendragon-legendáig számos online előadást tartottunk.” A társulat karácsonykor a Diótörő különleges változatát mutatta be, amelyben a művészek verseket szavaltak.
A Budapesti Operettszínházban ősszel, majd decemberben is koronavírus-tesztet végeztek a társulat tagjain. Ez az operettrajongó művészettörténész, galériatulajdonos Eleni Korani támogatásával valósult meg. A művészettörténész az először százhatvan, majd kétszáz teszt adományozásával a minél biztonságosabb előadásokat akarta segíteni.
Az online esemény bár ingyenes, ettől függetlenül jegyet kell rá váltani, ezt az alábbi linken lehet megtenni.
Forrás: MTI
A legtöbb útnak pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…